Új vasútvonal Finnország és Norvégia között

iho/vasút   ·   2018.03.11. 13:45
kikot_norvegia_kirkenes_kislid

Amennyiben a tervek megvalósulnak, ez lenne az EU első sarkköri kikötőt kiszolgáló vasútvonala. A két érintett ország kormánya már alá is írt egy megállapodást, amelynek keretében vizsgálják a finn vasúthálózat legészakibb pontja, Rovaniemi és az orosz határtól mindössze tizenöt kilométerre fekvő norvég Kirkenes kikötője közötti lehetséges vasúti nyomvonalakat.

Kirkenes kikötője (forrás: businessportal.com)

A vonal megépítésének költségeit jelenleg 3,6 milliárd euróra becsülik, azaz mintegy három négyes metró lenne megépíthető az új, ötszáz kilométeres vasúti összeköttetés árából. Az építés kezdetének a 2030-as évet jelölik meg, addigra várhatóan tovább nő a beruházás indokoltsága, amely már most is megalapozottnak számít a klímaváltozás miatt hajózhatóvá vált északi-tengeri útvonalak miatt, tehát a beruházás Kínának is alapvető érdeke. Ahogy már az iho.hu is tudósított róla, a múlt évben egy orosz gázszállító tartályhajó a hajózás történetében először jégtörők segítsége nélkül kerülte meg északról Ázsiát, a norvégiai Hammerfest és a dél-koreai Boryeong kikötője közötti távot mindössze tizenkilenc nap alatt megtéve, ezzel mintegy egyharmadával gyorsabb volt az út, mint a Szuezi-csatornán át.

Az északi hajózási útvonal a feltorlódó jégtömegek miatt évente csak négy hónapon át használható, de ez az időszak a jövőben várhatóan egyre hosszabb lesz: ez a tél az északi sarkkörön például sokkal melegebb volt, mint eddig bármikor. Az északi sarkhoz legközelebb fekvő meteorológiai állomás, a grönlandi Cape Morris Jesup februárban több mint hatvan órán át mért fagypont feletti hőmérsékletet, ott, ahol korábban összesen kétszer figyelték meg, hogy a hőmérséklet meghaladta a nulla fokot.

Vonalvariációk Kirkenes és Rovaniemi között – mielőtt nekünk esnek, mi magyarok így egy plusz „e” betűvel írjuk a település nevét

A finn közlekedési miniszter, Anne Berner már tágabb összefüggésbe helyezte a tervezett vasútvonalat: amennyiben Finnország és Észtország között a Keleti-tenger alatt tervezett alagutat is figyelembe vesszük, a kirkenesi kikötő hatása mindjárt Varsóig ér. A Rail Baltica a tervek szerint 2026-ig épül meg a lengyel határ és az észtországi Tallinn között.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek