Újabb Bombardier-bajok: kemény leépítés

iho   ·   2014.01.28. 10:00
crj700cim

Az optimista nyilatkozatokkal körített, de egyébként nem túl kedvező tavalyi üzlet jelentés után a Bombardier nyilvánosságra hozta azt a számot, ami elég pontosan tükrözi a kanadai repülőgépgyártó helyzetét: a Bombardier Aerospace alkalmazottainak 4,4 százalékát, 1700 embert kénytelen leépíteni, miután a CSeries berepülési programjának elhúzódása komoly pénzügyi terheket jelent, és 2013-ban csökkent a megrendelt repülőgépek száma.

Mint arról az iho/repülés is beszámolt, az idei tervezett negyedik negyedév helyett az új utasszállító, a CSeries első példányát a gyártó szerint 2015-ben adják át a megrendelőnek, de egyes szakmai megfigyelők már csak a 2016-os forgalomba állítást tartják reálisnak. Addig a program nyilván csak tovább emészti a pénzt, a költségek az eredeti tervekhez képest már most majdnem a duplájánál tartanak, miközben bevételt is csak jóval később remélhetnek az új gyártmány felől, amelynek ráadásul egyelőre nincs akkora rendelésállománya, ami fedezné a fejlesztésbe ölt milliárdokat.

Az új utasszállító berepülése késik, szakértők szerint ez viszi a pénzt

Ami a tavalyi számokat illeti, a gyár körülbelül annyi gépet szállított le a megrendelőknek, mint 2012-ben, de százzal kevesebbre kapott rendelést. A korábban sikeresnek mondható üzletigép-ágazat sem teljesített túl jól, és az új Learjet típus, a 70/75-ös légialkalmassági tesztprogramja ugyancsak megcsúszott, a nagyobb 85-ös első repülését szinte el kellett halasztani.

A csúszások majd az elbocsátások hírére a cég papírjai három százalékot estek a tőzsdén.

A most bejelentett leépítési terv a kanadai részleg ezer, az USA-ban működő gyár 600 dolgozóját érinti, az Észak-Írországban és Mexikóban lévő  telephelyekről nem küldenek el embereket. Jelenleg a Bombardier Aerospace állománya 38 ezer 350 fő. Legutóbb 2007-ben, a nagy pénzügyi válság kirobbanásakor kényszerült a cég hasonló lépésre.

Nemcsak a CSeries, az új Learjetek programja is csúszik

A cég vezetése elsősorban a költségek csökkentésére hivatkozva döntött az elbocsátások mellett, a költségek elfutását pedig csak általános megfogalmazásban említi a közlemény, a közvetlen okokra, például a CSeries program bukdácsolására nem tér ki. Az egyik legjelentősebb légiipari tanácsadó cég, a Teal Group alelnöke, Richard Aboulafia viszont úgy véli, egyértelműen az új utasszállító problémái állnak a háttérben, aki ráadásul feltételezi, hogy befektetők is elfordulhattak a program finanszírozásától a zavarok miatt.

Egy másik pénzügyi tanácsadó úgy becsüli, a Bombardier az elbocsátott alkalmazottak fizetésén évente 125 millió kanadai dollárt tud megtakarítani.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek