Újranyitott mellékvonal a Kis-Kárpátok lábánál

Pokorny Bence   ·   2017.07.07. 11:15
00kicsi

A Zohor–Detrekőszentmiklós (Plavecký Mikuláš) közti vasútvonalat 1911 végén adták át a forgalomnak. A vonal Zohor állomás Pozsony felőli végétől indulva északkeleti irányban halad a Kis-Kárpátok lábánál összesen harmincöt kilométer hosszban. Az első bécsi döntést, majd az első Szlovák Köztársaság 1939-es megalakulását követően felmerült egy alternatív útvonal létrehozása Pozsonytól Kelet-Szlovákia felé. Ennek érdekében 1943-ban megkezdték a vonal továbbépítését a Jókút–Nagyszombat vasútvonalon fekvő Jablánc (Jablonica) felé. A földművek és a műtárgyak nagy része elkészült, azonban a második világháború, majd az azt követő politikai és területi változások okafogyottá tették az építkezés befejezését, a munkákat 1950-ben leállították.

A reggeli személyvonat indulásra kész Zohor állomáson. A képre kattintva galéria nyílik (a szerző felvételei)

Az 1970-es évek első felében a vonal mellett fekvő Nádasfő (Rohožník) község szomszédságában egy cementgyár kezdte meg működését. Ennek kapcsán a vonal szinte teljes egészében átépült, csak az utolsó 2,5 kilométeres szakasz maradt érintetlenül. Ekkor ismét napirendre került a vonalhosszabbítás befejezése, hogy a Szovjetunióba irányuló cementszállítmányok rövidebb útvonalon érhessék el céljukat, azonban a kivitelezésre végül nem került sor.

Lozornó (Lozorno) állomás, először

A személyforgalmat Zohor és Detrekőszentmiklós között 2003-ban állította le a szlovák államvasút, ami 2005-ben egy rövid időre újraindult Zohor és Nádasfő között egy magántársaság üzemeltetésében. Sajnos a vonal szinte végig a települések szélén halad, a párhuzamos közúton, gyakran egészen Pozsonyig közlekedő autóbuszok jobb eljutási lehetőséget nyújtanak. Különvonatok viszont minden évben megfordultak erre, amelyek a vonal utolsó előtti állomásig, Detrekőváraljáig közlekedtek. A település közelében fekvő várrom, valamint a számos gyalogos és kerékpáros túraútvonal egyre népszerűbb lett a turisták körében, az évi 1-2 különvonatnál több járatra való igény mutatkozott. Ennek érdekében idén április 29-étől október 1-jéig szabad és munkaszüneti napokon két pár járatot indított a vonalon Zohor és Detrekőváralja között a ZSSK.

Lozornó (Lozorno) állomás, másodszor

A teherforgalom Zohor és Nádasfő között továbbra is élénk, a cementgyár igen jelentős áruszállítást bonyolít, továbbá az állomás mellett található fatelep is rendszeres fuvaroztatója a vasútnak. A pályasebesség Zohor és Nádasfő között 70, Nádasfőtől Detrekőváraljáig 60 kilométer per óra. A Detrekőváralja–Detrekőszentmiklós szakaszon sajnos már semmilyen forgalom nincs. A pálya az állomásköz feléig gyalogosan jól járható (idáig épült át a hetvenes években), az utolsó 2,5 kilométeres szakaszát azonban teljesen visszahódította a természet, a végállomás teljes területével együtt. Ennek ellenére a pálya viszonylag egyben van, a növényzet kiirtása, egy részben ráaszfaltozott útátjáró kiszabadítása és szórványos-kapcsolószer pótlás után járható lenne.  A növekvő turistaforgalom miatt akár egy hajtánypálya beindítása is szóba jöhetne.

Pozsonyalmás (Jablonové) állomás

A most újraindított személyvonatok Zohorról 8.50-kor és 16.50-kor indulnak, visszafelé 14.23-kor és 18.23-kor utazhatunk velük. Zohorban csatlakozás biztosított a Pozsony–Jókút vonalon közlekedő személyvonatokhoz. A járatok másik végállomása az osztrák határnál lévő Magyarfalu állomás (Záhorska Ves), ez Zohortól tizennégy kilométerre nyugati irányban található a fővonal túloldalán. A szerelvények egy 813-as sorozatú iker motorkocsiból és egy kerékpárszállító kocsivá alakított mellékkocsiból állnak. A vonal egy nap alatt kényelmesen bejárható Budapestről indulva pozsonyi és zohori átszállással. A számos hosszabb-rövidebb túraútvonalnak köszönhetően, Detrekőváralja látnivalóinak felkeresésével (várrom, barlang, kastély) egy tartalmas nap tölthető el a környéken.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek