Vészkijárat-vészhelyzetek

iho   ·   2013.06.01. 15:45
emergency-exit-row2_cim

Kellemetlen utasokkal volt dolga az elmúlt napokban két amerikai légitársaságnak is.

Az egyik az Alaska Airlines 132-es Anchorage-Portland járatán először bizonyos, az FBI közleményében nem részletezett „szokatlan kijelentésekkel” hívta fel magára az utastársak figyelmét. Majd a 23 éves arizonai illetőségű Alexander Michael Herrera megkezdte a vészkijárat kinyitásának procedúráját, a baj csak az volt, hogy ekkor a gép még bőven a levegőben volt.

Az ülésszomszéd hölgy segélykérésére több utas kellett, hogy közbelépjen, akik először is sikeresen megakadályozták, hogy a fiatalember kinyissa a vészkijáratot. Ezután némi verekedés kezdődött, amelynek során az utastársak egyike, egy felkészült úr, fojtószorítás alkalmazásával tette mozgásképtelenné a veszélyes fiatalambert.

Ezek után részben cipőfűzők, részben a légiutaskísérőlktől kapott övhosszabbítók segítségével Herrerát lekötözték egy üres üléssorba, és ráadásul leszállásig néhány nálánál is testesebb és méretesebb férfiember vigyázott rá.

A férfiút leszállás után egyenesen egy portlandi börtönbe szállították, ahol a hamarosan sorra kerülő tárgyalását várja.

Egy másik férfiúnak viszont sikerült kinyitnia a vészkijáratot, szerencsére a többi utasra nézve ennek már nem voltak veszélyes következményei.

Hogy a 32 éves férfiúnak miért volt olyan fontos idő előtt kiszállni a Sunwing Airlines Boeing 737-eséből, arra egyelőre nincs válasz. Mindenesetre a Kubából, Varaderóból Torontóba érkező járaton a jóember már az utashíd felé tartó gépen, tehát másodpercekkel a megállás előtt nyitotta ki a szárnyfeletti vészkijáratot, majd azon keresztül a szárnyról lecsúszva ért betont a Pearson International repülőtéren.

A férfi olyan gyorsan hagyta el a gépet, hogy az utasok már csak a hűlt helyét tudták megmutatni a meglepett légiutaskísérőknek, nomeg a nyitott szárnyfeletti vészkijáratot. A rampások azonban nagyonis észnél voltak, észrevették a szárnyról lehuppanő férfit és elkapták, addig tartották szoros őrizetben, amíg a rendőrség meg nem érkezett.

Mint kiderült, a férfi nem egyedül utazott, és a vele együtt repülő utastársat kérdezték ki a hatóságok. Kiderült az is, hogy a férfi úgymond mentális problémákkal küszködik, így őt nem börtönbe, hanem kórházba vitték a rendőrök.

A történeteket az teszi érdekessé, hogy a légitársaságoknak megvan a maguk határozott politikája azügyben, ki üljön a vészkijáratokhoz. Amint ezt az iho/repülés repbiztonsági szakértője is megerősítette, a légiutaskísérőknek repülés előtt meg kell győződniük arról, hogy a vészkijáratnál ülő utas minden tekintetben képes arra, hogy adott esetben ő nyissa ki a vészkijáratot és ezzel szabaddá tegye a menekülést.

Persze létezik olyan gyakorlat is, főképp a diszkont társaságoknál, hogy az itteni nagyobb lábhelyű üléseket némileg emelt áron adják el, de ebben az esetben is döntő, hogy megfelelő képességű ember kerüljön oda.

E két esetben a jelek szerint legalábbis az egyik utasnak megvolt a kellő ereje a vészkijárat kinyitásához, más mentális képességei azonban inkább veszélyeztették a járat biztonságát. A Valderedo-Toronto járat utasa viszont szerencsére feltehetően nem volt eléggé ügyes ahhoz, hogy az utastársak közbelépése előtt valóban kinyissa a vészkijáratot – a levegőben.

Kapcsolódó hírek