Újra dízelmozdonyt gyárt az Electroputere

Biszak Ábel   ·   2014.05.21. 14:30
ldhkicsi

A nagy múltú romániai gyár fennállása alatt több mint nyolcezer mozdonyt gyártott le, nagy részét a CFR számára. A rendszerváltás utáni piacnyitás és privatizáció következtében ez a szám rohamosan csökkent, a közelmúltban a gyár a csőd szélén állt. 2012-ben a Train Hungary anyavállalata, a Grampet SA vásárolta meg a szintén helyi RELOC főműhellyel együtt, ahová mai napig fővizsgára járnak a hattengelyes Ázeák.

Az új román üdvöske, a Dácsia-utód </br>Kattintsanak galériánkért! (fotók: Adevărul)

1990 óta nem gördült ki új mozdony a gyár kapuin, a momentum megismétlődésére közel negyed évszázadot kellett várni. A most elkészült dízelgép 1250 lóerő teljesítményre képes, és az amerikai Caterpillarral karöltve gyártották le. Nyolc mozdonyra már külföldi megrendelés van, a gyár tervei szerint havonta három mozdony kerülhet ki a gyárból. A modern kor követelményeinek megfelelően a károsanyag-kibocsátás szerinti besorolásában a 3B csoportba került, ugyanakkor moduláris felépítésének köszönhetően a kisvasutaktól a széles nyomtávú hálózatokon használható vonógépig „minden méretben” legyártható. A most elkészült prototípusban két erőgép kapott helyet.

A megrendelő pontos kiléte egyelőre ismeretlen, csak annyit lehet tudni, hogy nyugat-európai.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek