A Greenpeace feltartóztatott hajóját Murmanszkba vontatják

MTI/iho   ·   2013.09.20. 18:55

A határőrség sajtószolgálatának képviselője megerősítette, hogy az Arctic Sunrise nevű holland jégtörőt csütörtökön feltartóztatták, és a Barents-tengeri kikötővárosba szállítják. Az időjárási körülményektől függően legalább három nap kell ahhoz, hogy a konvoj a környezetvédőket szállító jégtörővel megérkezzen Murmanszkba, ahol lefolytatják a büntetőeljárást.

Az Arctic Sunrise fedélzetén lévő összesen 27 környezetvédőt, közöttük négy orosz állampolgárt terrorizmussal is megvádolhatják - közölte az Eho Moszkvi rádióban Lilija Moroz, a Murmanszki terület határőrizeti igazgatóságának munkatársa. Szerinte a Greenpeace hajójáról vízre bocsájtott csónakon ugyanis robbanószerkezethez hasonlító tárgyat láttak. A környezetvédők emellett megsértették a szárazföldi talapzatról és a különleges gazdasági övezetről szóló orosz törvényt, mert behatoltak az 500 méter széles tiltott zónába.

A környezetvédők azt állítják, semleges vizeken tartózkodtak.

A Greenpeace nemzetközi szervezet aktivistái az északi sarkvidéki olajkitermelés ellen tiltakoztak szerdán a Barents-tengerre nyíló Pecsora-öbölben. Megpróbáltak felmászni a Gazprom orosz gázipari cég Prirazlomnoje nevű olajfúró állomásának platformjára, de a határőrség figyelmeztető lövésekkel megakadályozta őket ebben. Egy finn és egy svájci aktivistát őrizetbe vettek, és átszállították őket a határőrség hajójára. Később visszavitték a két embert az Arctic Sunrise-ra.

A Greenpeace oroszországi szervezete szerint a határőrség akciója jogtalan volt. Az orosz hatóságok viszont provokációnak minősítették a környezetvédők fellépését.

A feltartóztatott aktivisták elmondták, hogy a határőrség embereinek viselkedése korrekt, de meglehetősen kemény. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint a jégtörő kapitányát már kikérdezték, és terrorizmussal, valamint törvényellenes tudományos-kutatói tevékenységgel vádolták meg.

Az Arctic Sunrise-t csütörtökön egy MI-8-as helikopterről leereszkedve foglalták el a Szövetségi Biztonsági Szolgálat géppisztolyos határőrei. Az aktivistákat és a legénységet összeterelték és térdre kényszerítették, miközben a szolgálat emberei átkutatták a hajót. Néhány aktivistának sikerült bezárkóznia a rádiós szobába, és onnan adtak hírt a történtekről.

A Prirazlomnoje környékén 72 millió tonnára becsülik az olajkészletet. A tervek szerint jövőre kezdik meg a kitermelést.

Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn jelentette be, hogy Oroszország újra megnyitja katonai támaszpontját az északi-sarkvidéki Új-Szibériai-szigeteken. Moszkva jogot formál az Északi-sarkvidék gazdag ásványkincslelőhelyeire.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek