A Knorr-Bremséé Európa első DAC-szerződése

iho/vasút   ·   2026.09.21. 19:35
_dac_knorr_egy_

A megbízó az ÖBB Rail Cargo Group, a digitális automata vonó- és ütközőkészüléket először rendszeresítik az európai vasúti árufuvarozásban. De majd csak 2028-tól. 

Európa vasúti malmai lassan őrölnek: a tehervagonok automatikus összekapcsolásának gondolata, illetve az erre irányuló kísérletek már több mint fél évszázados múltra tekintenek vissza, de a kifejezetten a digitális adat- és energiaátvitelre is képes digitális automata kapcsolókészülék (DAC) koncepciója csak a 2010-es évek második felében merült fel, és formálódott konkrét programmá: a téma a vasúti áruszállítás versenyképességének növelése és a digitalizáció térnyerése miatt vált időszerűvé. A teherkocsik rövidebb ideig tartó összekapcsolása, a kurtább tolatási, elegyrendezési idők ugyanis felgyorsíthatják az áruszállítást, így vonzóbbá tehetik a vasút képességeit.

Eddig számos megközelítésről és tesztről számolhattunk be: 2020-ban az osztrák, német, svájci vasutak és árufuvarozó társaságok részvételével megalakult a DAC4EU konzorcium, továbbá elindult a hivatalos európai fejlesztési program (European DAC Delivery Programme – EDDP). Egy évre rá, a tesztek során a Scharfenberg-rendszerű (Type 10) csatlást választották ki az európai mechanikai szabvány alapjának. Legújabban pedig megnyílt a lehetőség az előtt, hogy valós üzemi körülmények között tegyék próbára a technológiát az Európai Unió által finanszírozott PioDAC (Pioneer Digital Automatic Coupling) projekt keretében. Ennek megfelelően Nicolas Lange, a Knorr-Bremse AG vasúti részlegéért felelős igazgatósági tagja leszögezhette, „...a digitális automatikus kapcsolószerkezet első éles üzembe helyezésével a Knorr-Bremse és az ÖBB Rail Cargo Group fontos lépést tesz a digitális tehervonatok elterjedése felé”.

Az ÖBB Rail Cargo Group PioDAC, 2028-ra összeálló vonata 23 teherkocsiból és egy mozdonyból áll majd. A Knorr-Bremse a legmodernebb digitális automatikus kuplunggal szereli fel a kocsikat, beleértve a járművek funkcióinak és műszaki állapotának digitális felügyeletére szolgáló érzékelőket integráló elektronikus vezérlőegységeket is.

A DAC bevezetését övező korábbi fejleményekről, a technológia előnyeiről, financiális vonzatairól, és mindezzel összefüggésben a tolatásvezetők további szerepéről többek között itt, itt és itt írtunk.

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek