A korai nyugdíjazástól már korábban megmenekült, most felújítják az USS Harry S. Trumant

iho/hajózás   ·   2024.02.03. 16:00
Az USS Harry S. Truman a norfolki kikötőben

A Nimitz-osztályú repülőgép-hordozót tervszerű életciklus-menedzsment programja keretében korszerűsítik. A számla vége: némi apró híján egymilliárd dollár.

Az 1996 szeptemberében vízre bocsájtott, és praktikusan 1998 júliusától szolgáló Trumanra várható élettartamának körülbelül felénél vár a jelentős beavatkozás, holott néhány éve, egészen pontosan 2019-ben még a jövője is kétséges volt. Ekkor ugyanis a Pentagon bejelentette, hogy a hordozó 2024-re tervezett, nukleáris üzemanyaggal történő feltöltését és nagyjavítását lemondhatják, a hajót pedig költségmegtakarítási érdekek mentén idő előtt kivonják az aktív szolgálatból.

Csakhogy annak a valószínűsége, hogy a hajót valóban 25 évvel hamarabb visszavonultatják a tervezettnél, viszonylag csekélynek tűnt. Ebben az esetben ugyanis az Egyesült Államok haditengerészetének tíznél kevesebb hordozója maradt volna, márpedig ez kevesebb a vonatkozó törvényben meghatározottnál (továbbá Kína is kegyetlen tempóban fejlesztette a flottáját...). A Kongresszus tiltakozása nyomán Donald Trump akkori elnök felül is írta az USS Harry S. Truman korai leszerelésére vonatkozó tervet.

Az osztály többi hordozójához hasonlóan a Truman is 333 méter hosszú, hozzávetőlegesen 100 ezer tonna vízkiszorítású, összesen kilencven merevszárnyú katonai repülőgép, illetve helikopter kiszolgálására képes. A Nimitz-osztályú repülőgép-hordozókon több mint 5500 fő szolgál, közülük 3200-an alkotják a tulajdonképpeni legénységet, a mintegy 2500-an vannak a légijárművek pilótái és kiszolgáló-személyzet tagjai. A nukleáris meghajtású hordozó eddigi pályafutása során komoly szerepet játszott többek között a 2003-as iraki invázióban, az ISIS elleni 2016-os küldetésben, 2022 januárjában pedig a hordozót és csapásmérő csoportját a hidegháború óta először vonták a NATO haditengerészeti csapásmérő és támogató erőinek parancsnoksága alá a Földközi-tengeren tartott tíznapos gyakorlat során, amit kilenchónapos, már önálló járőrözés követett.

A kolosszus tehát visszatér oda, ahol megépítették, a norfolki (Virginia állam) Newport News Shipbuildingbe. A négy évre tervezett nagyjavítás keretében nem csak a hajótest újul meg: a Refueling and Complex Overhaul (RCOH) során többek között frissítik a fegyver-és kommunikációs rendszereket, megnövelik a hajó túlélőképességét, módosítják az elektronikai rendszereket, továbbá új fűtőelemeket kapnak a reaktorok. Ezzel a Truman lesz a nyolcadik Nimitz-osztályú hordozó, amely megkapja az RCOH-t.

A nagyjavítás előirányzott költsége 913 millió dollár.

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Hajózás Tengerhajózás

Pihen az óceánjáró, elsüllyesztik?

iho/hajózás   ·   2024.08.13. 12:00

Miután az ügyben eljáró bíróság elrendelte régi, philadelphiai kikötőhelyének elhagyását, a legendás SS United States óceánjárónak új otthonra lenne szüksége. Egy javaslat már befutott: a floridai Escambia megye elsüllyesztené az óceánjárót.