Légisportok a fiatalokért: a NOB és a FAI tárgyalásai

Ugrósdy Márton   ·   2014.06.22. 08:45
vitmurep_cim

Magas szinten egyeztetett a Nemzetközi Repülőszövetség (FAI) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság között a közelmúltban. A NOB svájci székhelyén tartott megbeszélésen szó volt a légisportok jelenlegi helyzetéről, valamint a FAI közreműködéséről a NOB „Olimpiai Agenda 2020” programjában.

A találkozón a FAI elnöke, John Grubbström kiemelte, hogy egyre népszerűbbek a légisportok, főleg a fiatalok körében, és egyre többeknek válik elérhetővé a szabadidő eltöltésének ez a módja. Véleménye szerint mára a légisportok a szabadidős tevékenységek természetes részévé váltak, amelynek segítségével a fiatalok biztos alapot teremthetnek személyes és szakmai fejlődésükhöz is.

Abban mindenki egyetértett a megbeszélés során, hogy egyre nagyobb feladat a fiatalok kimozdítása a számítógépek elől, ezért is fontos, hogy a légisportok egy izgalmas, modern és biztonságos alternatívaként jelennek meg a hagyományos sportágak mellett.

A FAI és a NOB együttműködésének különös jelentőséget ad, hogy a nem olimpiai sportágak „olimpiájaként” nyilvántartott Világjátékok programjában a 2017-es wroclawi találkozó alkalmával már három légisport, a vitorlázó műrepülés, a célraszálló ejtőernyőzés és hátimotoros siklóernyőzés szerepelnek majd.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek