A légiutas mint fejőstehén

TTG Hírlevél   ·   2012.08.07. 08:00
cim1

Az Amerikai Statisztikai Hivatal (US Bureau of Statistics) legújabb elemzése szerint, az elmúlt évben az USA légitársaságai legalább 3,3 milliárd dollárt realizáltak az utasokra kivetett különböző extra-poggyászdíjakból, ez pedig gyakorlatilag a repülőjegyek burkolt áremelését jelenti. A Continental légitársaságot nemrégen magába olvasztó United 2011-ben egyedül 5,2 milliárd, míg a Delta Air Lines 2,5 milliárd dollárt szedett így be.

Az Amadeus és az IdeaWorksCompany közös tanulmánya viszont arra mutat rá, hogy tavaly a világ 108 megvizsgált légitársaságának közel fele, összesen mintegy 22,6 milliárd dollár plusz bevételre tett szert a poggyászok feladásáért beszedett, illetve más extra-szolgáltatások során érvényesített különdíjakból, miközben ez az összeg 2010-ben még csak 21,4 milliárdot tett ki.

A légitársaságok a „hogyan szerezzünk minél több bevételt” versenyfutás során kifogyhatatlan fantáziáról tesznek tanúbizonyságot, miközben hangzatos reklámjaik mögött – amelyekben olcsó jegyárakkal csábítják magukhoz az utasokat – rendszerint olyan bújtatott extra-költségek rejtőznek, amelyek miatt végül sokkal drágább lesz az utazás. Nem véletlen, hogy a növekvő díjak láttán az utazók körében folyamatosan nő az elégedetlenség, ezért mind több nemzetközi érdekvédelmi szervezet vizsgálja, miként lehetne megállítani az egyre rafináltabb felárak terjedését – olvasható a TTG hírlevelében.

A CNN Business Traveller július 10-én tette közzé azt a felmérését, amelyben a legnagyobb amerikai légitársaságoknál leggyakrabban alkalmazott feláras szolgáltatások sorrendjét próbálták megállapítani. Ennek alapján a poggyászok feladása került az első helyre, amit a hitel- és bankkártya használati díj, valamint az üléshelyek előzetes lefoglalása követ. A felmérés szerint a légitársaságok körében ugyancsak „népszerű” fizetős szolgáltatásnak bizonyul még a túlméretes sportfelszerelések feladása, a fedélzeti étel- és italkiszolgálás, a túlsúlydíj, a takaró- és párnahasználat, az elsőbbségi beszállás lehetősége, a fejhallgató bérlése és a kézipoggyászok felvitele a fedélzetre.

A legnagyobb bevételt hozó sarcolást tehát a csomagok megadóztatása jelenti, amikor a légitársaságok egyre lejjebb szorítják a díjmentesen szállítható táskák számát és súlyát, miközben mind magasabb extra-díjakat számítanak fel a limitet átlépőkre. Akik azonban alábecsülik a légitársaságok kreativitását, azoknak csalódniuk kell. Hiszen sok esetben még az online jegyfoglalások alkalmával elkövetett emberi hibák miatt is fizetni kell, mivel az egyszer már elküldött foglalás általában szent és sérthetetlen, s főleg a fapados fuvarozók esetében úgy tűnik, hogy lassan el kell búcsúznunk az ingyenes repülőtéri becsekkolástól is. Ehhez képest már „hab a tortán”, hogy mi legyen az olyan átlagosnál súlyosabb utasokkal, akik méreteik miatt nehezen férnek el egyetlen ülésen. Az amerikai légitársaságok szerint a „hájadó” alkalmazása hatékony megoldás lehet arra, hogy megfelelő módon kezeljék a testesebb utasok problémáját. Ezért a „túlméretes” utasoknak két ülésre kell jegyet váltaniuk (de ha a gép nincsen tele, akkor visszaigényelhetik a pénzüket). És akkor még nem beszéltünk az üzemanyag drágulása miatt érvényesített pótdíjakról.

A szakmai elemzések azt mutatják, hogy az elmúlt négy évben a légitársasági felárak aránya és mértéke folyamatosan növekedett, s ezeket ma már egyre nyíltabban propagálják. A KLM nemzetközi járatainak turistaosztályán helyet foglaló, Amszterdamból induló utasok például 12-15 euróért előzetesen ötféle ételből rendelhetnek. A fapados AirAsia „Red Carpet” (Vörös Szőnyeg) elnevezésű szolgáltatása 21 euróért magában foglalja a gyorsított biztonsági ellenőrzést, az üzleti váróterem használatát és az elsőbbségi beszállást, míg a Vueling 60 euró megfizetése ellenében üresen hagyja az utas melletti középső ülést. Az egyik legújabb és talán legérdekesebb ötletet azonban a Qantas vezetette be, mely 50 dollárért RFID (rádiófrekvenciás) technológiára épülő poggyászcímkét készít, mely segítségével Ausztrálián belül folyamatosan nyomon követhető a feladott bőrönd útja, illetve pillanatnyi helyzete.

Kapcsolódó hírek