A magyar minisztérium az ausztriai munkahelyekért?

iho/repülés   ·   2012.05.08. 17:40
cim_ures

A Budapest Airport döbbenten értesült arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – amely egyébként a közlekedés valamennyi területét felügyeli Magyarországon – Budapestről a bécsi repülőtérre tartó új vasúti szolgáltatást hirdeti hivatalos honlapján. Nehezen érthető, miért kell a magyar adófizetők pénzén új repülőtéri munkahelyeket teremteni – Ausztriában? – hangzik a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret kezelő cég közlemény.

A magyar légiközlekedés a Malév leállását és csődjét jelentő február 3-i Fekete Péntek óta minden idők legsúlyosabb válságából próbál kilábalni. A hazai légiközlekedési iparág milliárdos veszteségeket szenvedett el, több ezer magasan képzett, elkötelezett szakember vesztette el a munkahelyét, a fennmaradt vállalkozások pedig a túlélésért küzdenek – folytatódik a Budapest Airport sajtóanyaga. A szakmán belül valamennyi felelős érintett jelenleg is keményen dolgozik azon, hogy csökkentse a Malév csődjének katasztrofális hatásait és minden követ megmozgat a kilábalás érdekében. Ennek ellenére, a KSH adatai szerint az utasszám nagyjából 13 %-kal csökkent a Malév csődje óta, a repülőgép fel- és leszállások száma pedig mintegy 10 évvel, a 2002-es szintre zuhant vissza.

Szép ferihegyi légifotó, szép emlék: még apronon a Malév-gépek <br>(fotó: Budapest Airport)

Ennek fényében kifejezetten nehezen érthető, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miért hirdeti honlapján a MÁV új vasúti szolgáltatását a bécsi nemzetközi repülőtérre, amely Budapest legnagyobb régiós versenytársa és egyben a magyar légiközlekedési válság legnagyobb haszonélvezője – írja a továbbiakban a Budapest Airport. A hivatalos KSH adatok alapján már ismert, hogy a Malév csődje óta megduplázódott Bécsben a magyar utasok száma. Ezek az utazók főként vasúton és közúton jutnak el Ausztriába, holott napi szinten három járatot üzemeltet Budapestről a bécsi repülőtérre az Austrian Airlines, de a Lufthansa is naponta minimum négy járattal közlekedik Münchenbe, ahonnan szintén elérhető egy sor olyan város, amely korábban a budapesti járathálózaton is szerepelt.

„Egyszerűen nem értjük, hogy miért kell a bécsi repülőtér munkahelyteremtését támogatni Magyarország helyett. Miközben természetesen mindenfajta versenyt üdvözlünk, egyetlen országban sem lehet a felszíni közlekedést a közvetlen légi kapcsolatok helyettesítéseként beállítani” – mondja Hardy Mihály.

Legyenek még üresebbek az utashidak?...

A Budapest Airport kommunikációs igazgatója úgy véli: sokkal időszerűbb lenne, ha az ezért felelős hatóságok végre kijelölnének egy-egy új légitársaságot a Malév helyett az államközi szerződésekkel szabályozott útvonalakon és nem húznák tovább az időt minden ésszerű magyarázat nélkül. „Mindez csak tovább növeli a csalódottságot az egész magyar légiközlekedésben, amit a hihetetlenül magasra emelt repülőtéri telekadó váltott ki. Az utazók jól tudják, hogy a repülés Budapestről mindig is gyorsabb és kényelmesebb lesz, még ha beleszámítjuk a müncheni vagy bécsi, vagy egyéb repülőtéren az átszállást is. Arról nem is beszélve, hogy a repülés továbbra a közlekedés legbiztonságosabb és környezeti szempontból legtisztább módja” – nyilatkozta a Budapest Airport közleményében a cég kommunikációs igazgatója.

A szerkesztő megjegyzése: a kérdéses közlemény, amelyben a Nemzeti fejlesztési Minisztérium a bécsi vonatozást és a schwechati légijáratokat propagálta,  ma délután eltűnt a minisztériium honlapjáról.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.