A magyar tudomány ünnepe a vasúton

Kemsei Zoltán   ·   2012.11.18. 09:00
00

A magyar tudomány ünnepét az Országgyűlés 2003-ban iktatta törvénybe. A pontos dátum november 3-a, az a nap, amikor 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására ajánlotta fel. A november eleje azóta minden évben különböző tudományos rendezvények időszaka, ehhez természetesen a vasút is csatlakozott.

A vasútszakmai napon több, átfogó vasúttörténeti előadást hallhattak az egybegyűltek a Magyar Vasúttörténeti Park Kandó-termében, jó néhány olyan témában is, amelyek talán nincsenek annyira szem előtt.

Kúpos orrúak egymás közt: 328-as és 301-es<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Az első előadáson Kisteleki Mihály, a MÁV História Bizottság elnöke számolt be munkájukról, az első megőrzött gőzmozdonytól kezdve a legutóbb, a pályafenntartástól beszerzett vasúti kocsikig. Süveges László, a Ganz-Mávag és több utódvállalatának főmérnöke, vasúttörténeti könyvek szerzője a MÁV gyorsvonati gőzmozdonyainak történetét foglalta össze, majd Pálóczí Attila, az R-Traffic Kft. – Vasútautomatika tervezőmérnöke Kandó Kálmán életművét ismertette.

Az előadások második részében Pete Gábor, a MÁV Pályavasúti Üzletág TEB Főosztályának munkatársa először a vasút társadalomra gyakorolt hatásáról (az egységes zónaidő bevezetésétől kezdve a kulturális, sporttörténeti, építészeti, sajtótörténeti vonatkozásokig) beszélt, majd saját telefongyűjteményével illusztrálta a vasúti távközlés fejlődését. A rögtönzött kiállításon a XIX. század végének rendelkezői telefonjától a modern IP-készülékekig a vasúti távközlés legfontosabb eszközeiből kaphattak ízelítőt a résztvevők, kiegészítve a vetítettképes telefonközpont-bemutatóval. A szakmai napot Pálóczi Attila előadása zárta a vasúti biztosítóberendezések fejlődéséről.

Az előadásokat interaktív bemutatók fűszerezték. Szakszerű tárlatvezetéssel lehetett megtekinteni a mozdonygyártás gyorsvonati óriásait, a V60-as „Malaclábú” Kandó-mozdonyt és a Komáromból a Parkba került biztosítóberendezést.

Az „utószülött” 303-as: akkor állt forgalomba, amikor igazán már nem volt rá szükség

Kapcsolódó hírek