A mini-űrsiklónak van jövője!

iho/repülés   ·   2022.09.18. 12:00
Dream_Chaser2

A Dream Chaser fejlesztésére a katonák és a civilek is számítanak, és mostmár alakulnak az üzemeltetés feltételei is: a függőleges rakétás, és a repülőgépes indítás.

Hosszú ideje nem hallottunk felőle, bár elég sok komoly teszten is már túlesett, például a helikopteres ejtési próbán, de az elmúlt hetekben már szerződések alapozzák a különös konstrukció esélyeit. A típus gazdája, a Sierra Space kutatási-fejlesztési megállapodást kötött az Egyesült Államok Közlekedési Parancsnokságával (USTRANSCOM) a Dream Chaser mögötti ipari kapacitás kialakítására illetve megtalálására.

A cél: olyan eszközt fejleszteni, amely egy kargó.modullal együtt lehetővé teszi a Pentagonnak, hogy hipersebességgel juttasson el katonákat és teheranyagot – hét személyt és hat tonna rakományt – a föld bármely pontjára – három óra alatt. A fejlesztés eddigi időszaka alatt új hajtóművet és a hozzá szükséges üzemanyagot sikerült megtalálni, ez az eddig végfokozatoknál használt VR35K-A módosított változata lenne.

Jövőre indulhat meg a tulajdonképpeni program, amely iránt a légierő is érdeklődik, de ugyanúgy alkalmas lenne a gép polgári felhasználásra, például sürgős egészségügyi repülésekre, segítség eljuttatására katasztrófa-sújtotta területekre. De a következőkben pontosan kell tisztázni az üzemeltetési feltételeket is, amiről annyit már most elmondanak, hogy a gép bárhol földkörüli pályáról aerodinamikus fékezéssel és siklásban leszállhat olyan hosszú pályán, amely alkalmas 737-esek fogadására.

A gép ugyancsak szóba került, mint földkörüli műveletek részese, például repülések a Nemzetközi Űrállomásra, és ami különösen fontos – és még mindig elég kevés rá a kapacitás – tudományos anyagok, kísérletek visszahozására az ISS-ről a földre, ebben a funkciójában akár 2024-ben megkezdheti a munkát. Elsőre hat cargo-missziót repülne a floridai űrközpontból, a Vulcan Centaur rakéta csúcsán startolva, és a kaliforniai Spaceport Amerika fogadhatná a gépet.

Ez lenne tehát a Dream Chaser egyik indítási módja, de az űrsikló egyik fontos jelöltje az ugyancsak Kaliforniában készülő, rakétaindításra szolgáló hatalmas, két Boeing 747 részleges összeépítéséből kialakított, hathajtóműves Stratolaunch lenne, a 117 méteres fesztávolságú gép az ikertörzsek közötti szárnyközépre függesztve emelné a Dream Chasert olyan magasságba, ahonnan leoldva az űrrepülőgépnek már nem kell megküzdenie a legsűrűbb légkör okozta légellenállással.

A szűzfelszállás után ennek a gépnek az életében is több év szünet következett, de Burt Rutan és Paul Allen víziója idén ismét lendületet kapott, és lehetséges, hogy miután a jelek szerint a Stratolaunch rendszer is felpörgött, túljutva több kritikus légiteszten, a Dream Chaser is azért kapott szerződéses lehetőségeket, mert néhány év múlva az űrsikló számára is hozzáférhetővé válik ez az indítási mód. Vagyis innentől kezdve a gép üzemeltetéséhez sem a start, sem az érkezés esetében nem lesz már feltétlenül szükség különleges kialakítású űrrepülőterekre, függőlegesen induló hordozórakéták űrközpontjára.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek