A Parlament előtt a Malév-privatizáció

MTI   ·   2012.05.16. 18:12

A parlamenti bizottság a privatizációs szervezet korábbi vezetőit és a Malév egykori vezérigazgatóját hallgatta meg. Vásárhelyi István, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. volt igazgatósági elnöke elmondta, hogy a magánosítást 2007-ben kormányhatározat írta elő. A társaság ekkorra jelentős adósságot halmozott fel, így az üzleti célú értékesítés szóba sem kerülhetett.

Somkuti István, az ÁPV volt vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az orosz (Abramovics-féle) ajánlat reálisnak tűnt, a tulajdonosnak három, jól működő légitársasága is volt már ebben az időben.

A következő bizottsági ülésen a Malévot megvásároló Airbridge projektcég magyar tulajdonosait, Költő Magdolnát és Kiss Kálmánt hallgatják meg.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.