A Petrov EC büfékocsija kigyulladt Kőbányán

iho   ·   2013.04.21. 12:42
IMG_9413__130421_KOB__V431232_EC_350__400

Kigyulladt egy nemzetközi vonat büfékocsija Kőbánya felső és Rákosszentmihály vasútállomás között vasárnap délelőtt, személyi sérülés nem történt, közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel. Ferenczi Norbert elmondta: a felső vezetéket áramtalanították, közben kézi poroltóval eloltották a lángokat.

Az eset a körvasút végén történt, így a körvasút órákig járhatatlan volt. A 273-as EC a Rákosrendező–Kőbánya-teher–királyvágány–Kőbánya felső–Keleti útvonalon került, a többi vonat már a forgalomnak délután 2 óra körül visszaadott kövasúti pályán mehetett.

Felsővezetékszerelők is érkeztek a helyszínre, tudta meg az iho. Egy M62-es mozdony is Kőbányára jött, a 265-ös Szergej végül beavatkozás nélkül tért vissza Ferencvárosba.

Több mint két órát ácsorgott a szerelvény a rákosi elágazás előtt<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(képek: Vörös Attila)

Érdekesség, bár valószínűleg nincs köze a tűzhöz, hogy valami történhetett a vonat szlovák vörös Gorillájával, mert Szobtól már a 431 232-es Szili vontatta az EC-t. Több mint ötvenperces késéssel indultak. Így a szerelvény jelenleg két mozdonnyal az élén vesztegel, jelentte munkatársunk a helyszínről.

Az MTI információja szerint a közeli Egis gyógyszergyár tűzoltói is segítik az oltást. Ők arról számoltak be, hogy a büfékocsi felső burkolata, illetve szigetelése, valamint vezetékei égtek.

Fél kettőkor adták vissza a pályát a forgalomnak

Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel közölte: a csehországi Brno (Marótberény, Brünn) városából a Keleti pályaudvarra tartó Petrov Eurocity büfékocsijában csaptak fel a lángok műszaki okok miatt. Elmondta, hogy valószínűleg egy zárlatos kapcsolószekrény okozta a tüzet.

A 271-es számú Petrov több mint háromórás késést szedett össze.

A vonatot végül az eredeti segélygép továbbította a Keletibe

Kapcsolódó hírek