A Ryanair visszaszívta a 15 dolláros transzatlanti tervet

iho   ·   2015.03.23. 09:21
cim

Mint arról mi is beszámoltunk, egy londoni napilapban megjelent interjú szerint az ír diszkont-társaság igazgató tanácsa elfogadta volna azt a tervet, hogy a Ryanair 2020-tól beindítja hosszú távú járatait, a hálózat első lépcsőben 12–14 amerikai várost kötne össze Európával, és a társaság megkezdte a tárgyalásokat a nagy gyártókkal az ehhez szükséges repülőgépek beszerzéséről.

A hír szerint az átlagos jegyár 15 dollár lenne, de ehhez még hozzá kell számítani a repülőtéri illetékeket és egyéb rárakódó költségeket, így aztán már inkább 200 dollár körüli jegyárakról beszélhetünk. De ez még mindig kedvezőbb, mint a hagyományos hálózati társaságok tarifája.

Sok gépe van a Ryanair flottájának...

Néhány nappal később azonban befutott a hivatalos cáfolat, amely elég röviden lezárja az ügyet: az igazgató tanács nem foglalkozott transzatlanti projekttel, nem is döntött ilyesmiről és nem is áll szándékában ezzel foglalkozni.

A Ryanair ehhez nem kívánt semmit hozzáfűzni, az Air Transport World számára egy a „céghez közelálló”, magát megnevezni nem kívánó forrás azt nyilatkozta, hogy félreértésről, kommunikációs zavarról van szó, a marketing-igazgató Kenny Jacobs szavait értették rosszul, a cáfolattal pedig azért késett a Ryanair, mert az ír nemzeti ünnep, Szent Patrick napja miatt a vezérkar nem volt elérhető.

De ezek a B-737-800-asok rövid- és középtávon tudnak járatot repülni

Az ismeretlen forrás ugyanakkor egyáltalán nem zárta ki, hogy valamikor a jövőben a Ryanair mégiscsak foglalkozik majd a transzatlanti üzlettel, de ez egy más cég és egy másik brand égisze alatt történik majd.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek