A spotterek paradicsomának pusztulása: St. Maarten csak segélygépeket fogad

iho   ·   2017.09.10. 08:45
cim

Irma és José, magyar idő szerint szombaton éjfél előtt (earth.nullschool.net)

Légiközlekedés nincs, segélyeket szállító és az ottrekedtek kimentésére érkező gépek azonban már leszálltak a hurrikán óta a világhírű karibi repülőtéren. Irma a jelentések szerint rettenetes pusztítást hozott erre a gyönyörű szigetre, amely a repülőbarátok, spotterek paradicsoma volt: noha hivatalosan ez nem szerepelt a hagyományos turisztikai objektumok között, a Maho Beach volt St. Maarten szigetének legtöbb utazót vonzó része, ahol a lágy vízben és a finom homokban tapicskolva minden nap ezrek élvezték az érkező, alacsonyan áthúzó repülőgépek látványát.

Nos, a hurrikán pusztítása szinte teljesen megsemmisítette a sziget infrastruktúráját, épületeinek jelentős részét, és a jelek szerint egy jó időre kikapcsolta a repülőteret is, bár pontos információ a helyreállítás esélyeiről egyelőre nincs. A legtöbb hír nem is magától a légikikötőtől származik, ahonnan a legutóbbi közlemény még a vihar előttről datálódik – azóta csak néhány fotó került a világhálóra az elképesztő pusztításról. A fotók ugyanakkor a reptéri kiszolgáló létesítmények és a terminálépület pusztulását jelzik, magát a pályát és a forgalmi előtér egy részét az odavezető gurulókkal sikerülhetett megtisztítani a szigetre hajón érkező holland tengerészeknek, de tevékenységüket behatárolja az üzemanyag hiánya.

(fotók: Twitter)

A legtöbbet a reptér állapotáról és működéséről a pálya közelében lévő népszerű hoteleket, a vendéglátóhelyeket és a kaszinót működtető cég, a Sonesta szolgáltatta. A légikikötőt jelenleg a holland haditengerészet ellenőrzi és működteti, csakis segélyszállítmányokat és evakuálásra érkező gépeket fogad, a repüléseket a Curacaón lévő parancsnoksággal kell egyeztetni. A közlemény szerint pénteken egy amerikai jótékonysági szervezet egy DC-8-as(?) repülőgépet küldött St. Maartenbe, ami egyfelől segélyt hozott, másrészt huszonhét embert szállított el a vendégek közül, idősebbeket, betegeket, nőket és gyerekeket.

Huszonöt további vendéget, az Egyesült Államok állampolgárait egy amerikai katonai szállítógép, egy C-130-as szállított el, közben zajlik a szervezése további, polgári gépek berepülésének, amelyek fedélzetükre vehetik a hurrikán miatt ottrekedteket, az első ilyen „járat” valószínűleg a Dominikai Köztársaságba repít majd embereket.

A légifelvételek a hollandok egy NH90-es helikopteréről készültek

A hurrikán levonulásával az áramszolgáltatást a Sonesta objektumaiban dízelaggregátorokkal oldják meg, van élelem, működik a konyha, időnként működik a mobilrendszer is, akik ott vannak, megfelelő körülmények között, biztonságban vannak.

De a szálloda, nyilván más, a szigeten lévő idegenforgalmi létesítményekkel együtt, ebben az évben már biztosan nem fogad vendégeket, törölték a szállodai foglalásokat. Hogy a reptérzár meddig tart, azt nem lehet tudni.

Akik a hotelben tartózkodnak, biztonságban vannak, írja a cég közleménye, és cáfolja azokat a híreket, miszerint az idegenforgalmi létesítményeket és az ott maradt turistákat, illetve a szállodák szobáit kirabolták volna. Ennek ellenére hírügynökségi forrásokból néhány órája mégiscsak arról értesülhetett a külvilág, hogy St. Maarten szigetén elszabadult az erőszak, amit a hollandok katonai erővel próbálnak visszaszorítani. Ugyancsak kevésbé megnyugtatók a legfrissebb hírek, miszerint emberek százai próbálnak sorban állni és bejutni a reptérre, hogy valahogy sikerüljön elrepülniük a szigetről.

A jó hír, hogy miután a víz levonult, kiderült, hogy Irma vagy félméternyi friss homokkal töltötte fel a Maho Beach ívelt partját. A rossz hír, hogy ha nem is hurrikán-fokozattal, de közeledik a sziget felé az újabb megpróbáltatás, a José névre keresztelt trópusi vihar, ami azért jelent óriási veszélyt, mert Irma a szigeten lévő lakóépületek hetven százalékát elpusztította.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek