A Start beszállt az orvosi diagnosztikába

Vörös Attila   ·   2015.03.10. 18:45

Az epilepszia az idegrendszer betegsége, amely görccsel kísért vagy görcs nélkül jelentkező rohamok egymás után következő megnyilvánulásaiból áll. A rohamok az agyban található idegsejtek nagy erejű elektromos kisüléseiből keletkeznek.

A diagnózis egy olcsó módszere a stroboszkópos támadás, hiszen a roham a heves villogás hatására is kialakulhat. Vagy akár ettől:

A jelenséget a keddi 7020-as szegedi személyvonatba (indul: 4.00, Nyugati) sorozott BDh-kocsi produkálta, szerencsére csak az elindulások utáni első pár percekben.

Ezzel együtt az öreg kocsi még mindig az egyik legvonzóbb hajnali kocsitípus, a fény (normál esetben is) alig pislákol benne, lehet még egy kicsit pihenni. A kocsi rövidebbik termes részén ezúttal egyetlen égő vitézkedett, de hiába, ha az energiaellátás gyenge. De visszatérve a süppedős, hugyos, hereolvasztó kocsihoz: nincs az egyébként vitathatalanul hasznos hangos utastájékoztatás sem, egész kényelmes az ülés és csukott ablak mellett is bőven átszellőzik az utastér. Szóval hajnalok hajnalán sokkal inkább egy ilyen, mint egy posta Bhv vagy egy Flirt, meg egyébként is, a nosztalgia a vasútbarátság egyik fontos társtünete.

Ja, wifi sincs<br>(kép és videó: Vörös Attila)

És akkor jöhetnek a kommentek...

  • mert hogy Keletre sosem jut normális kocsi, mindig csak a Nyugat kapja az új vonatokat
  • kaphatna Szeged is az új Schlieren-kocsikból!
  • jó az a hugyos kocsi, bár minden vonat ilyenből állna!
  • szemétbe, kohóba, kiskanálba való vicc, amivel a Start még utast is szállít, de legalább az ablaka lehúzható!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Blog Vörösszemhatás

Tíz éve már: szentesi répa, meg egyebek – terelve

Harmati Marcell   ·   2024.10.10. 18:00

Tíz éve nagyban zajlott a 120-as vonal felújítása. Bizony voltak napok, amikor teljes kizárás volt a csabai oldalban. Viszont az élet nem állhatott meg, így a nemzetközi gyorsvonatok, valamint az eredetileg 120-as vonali közlekedésre szánt tehervonatok kerülő útirányra kényszerültek.