A szállítás, a raktározás és a kereskedelem járult hozzá legjobban a magyar gazdaság egy éve tartó folyamatos csökkenéséhez

iho   ·   2023.08.16. 09:05
00_technikai_recesszio

Tovább tart a technikai recesszió: Magyarország bruttó hazai terméke 2023 második negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

A gazdasági teljesítmény csökkenéséhez a legnagyobb mértékben az ipar, a piaci szolgáltatások, ezen belül főként a szállítás, raktározás és a kereskedelem járul hozzá. Az első fél évben a bruttó hazai termék 1,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. A bruttó hazai termék második negyedévi részletes adatait szeptember 1-jén közli második becslése alapján a KSH.

A szakértők előzetesen arra számítottak, hogy negyedéves alapon 0,3 százalékkal nő a gazdaság, míg a (kiigazítatlan) éves alapú visszaesés 1,3 százalék lesz. Ehhez képest érkezett a –0,3 százalékos, illetve –2,4 százalékos index, vagyis a gazdaság teljesítménye mélyen alulmúlta a várakozásokat, és az előrejelzésekkel ellentétben a technikai recesszióból sem lépett ki az ország – összegez a Portfolio.

„A magyar gazdasági teljesítmény a koronavírus-válság mély leszakadása után gyorsan helyreállt, ám az energiaválság és a gazdaságpolitika által fenntarthatatlan pályára terelt gazdaság korrekciója újabb recesszióba torkollt. Sőt, az is elmondható, hogy amióta van rá adatunk (1996 óta) sosem fordult elő, hogy négy negyedéven keresztül folyamatos visszaesést mutasson a gazdaság, vagyis ez a gazdaságtörténetünk leghosszabb recessziós periódusa. Ugyanakkor azt is érdemes elmondani, hogy a mostani recesszió inkább csak hosszúnak mondható, mint mélynek – legalábbis a pénzügyi válság (2008-2009), az európai adósságválság (2012) és a koronavírus-válság (2020) időszakához képest” – húzza alá a gazdasági lap.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.