A téli szünetben sem áll le a Gyermekvasút

MTI   ·   2018.12.20. 12:05

A MÁV csütörtöki közleménye szerint a téli szünetben is minden nap várja utasait a Gyermekvasút. A járatokon január 6-ig minden nap egyedi díszítésű, karácsonyi személykocsikkal is lehet utazni, amik általában a menetrendben meghirdetett, óránként induló hagyományos személyvonatokkal együtt közlekednek.

Az ünnepek alatt a vonatok óránként járnak, csak az üzemidő módosul. December 24-én az utolsó járatok jóval hamarabb indulnak a végállomásokról, Hűvösvölgyből 12 óra 10 perckor, a Széchenyihegyről pedig 13 óra 3-kor. December 25-től 31-ig minden nap a téli hétvégi menetrend érvényes, ekkor a két végállomásról egyaránt óránként indulnak vonatok.

December 29-én és 30-án a feldíszített adventi kocsikkal kiegészített, gőzvontatású nosztalgiavonatok is járnak majd, január 1-jén pedig az első vonatok a szokásosnál egy órával később indulnak. A téli szünet utolsó napján, január 2-án is a téli hétvégi menetrend érvényes.

A Gyermekvasút hűvösvölgyi múzeuma a téli szünetben is látogatható, december 22-én és 23-án, valamint december 27. és január 2. között minden nap nyitva tart. A részletes menetrend a Gyermekvasút honlapján érhető el.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.