A Westbahn javára döntött az Európai Bíróság

iho/vasút   ·   2012.11.23. 12:43

December 9-étől a Westbahn emeletes motorvonatai 2 óra 32 perc alatt küzdik le a Bécs és Salzburg közötti 317 kilométeres távolságot. Ez ugyan a konkurens ÖBB-Railjethez képest tíz perccel hosszabb menetidőnek számít, de a Westbahn vonatai St. Pölten és Linz mellett még Wien Hütteldorfban, Amstettenben, Welsben és Attnang-Puchheimben is megállnak és így fontos átszállási kapcsolatokat teremtenek ezeken az állomásokon.

Ezért a Westbahn az ÖBB pályavasútjától valós időbeni tájékoztatást kért a csatlakozó vonatok közlekedéséről, hogy ezeket az információkat az utasok felé továbbítani tudják. Az állami vasúttársaság ezen adatok közlését azonban megtagadta, arra hivatkozva, hogy bizalmas és érzékeny információkról van szó. Ezt az érvet az Európai Bíróság visszautasította, mivel az állomási kijelzőkre is kiírják, ha késik egy vonat. Ugyanakkor igazat adott a Westbahnnak, miszerint az utasok számára igenis fontos a csatlakozó vonatok esetleges késéséről időben értesülni, írja a VBR News-Net.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.