A350: csúszás, de mennyi?

iho/repülés   ·   2011.11.11. 17:45
nyito

Az Airbus most nyilvánosságra hozott beszámolója alapvetően a társaság harmadik negyedévének eredményeiről szólt: 312 millió eurós nyereség, azaz részvényenként 38 eurócent. Ez jelentős ugrás a tavalyi év 13 millió eurós és 2 centes eredményhez képest. A beszámolóban viszont az a figyelmeztetés is szerepel, hogy az A350XWB típus csúszása miatt várhatóan veszteségek érik az Airbust. Erre a célra az Airbus 200 millió eurót ír le költségként. A jelenlegi tervek szerint 2013 vége helyett valamikor 2014 első félévében állhatnak csak forgalomba az első A350-800-asok. Az előző csúszást 2010. november 12-én jelezték: ekkor 2013 közepe helyett a második félév lett kitűzve, mint az első gépek átadásának időpontja. A most bejelentett változással immár egy esztendővel később kezdhetik meg a légitársaságok az A350-900-asok üzemeltetését és 12, illetve 24 hónappal később a -800-as és az -1000-es változatokat.

A júniusi tervek még így festettek <br>(fotó: airliners.net, ferpe)

Nem hivatalos információk szerint a törzs 15-ös szekciójával vannak gondok: itt csatlakozik a törzs a szárnyszerkezethez, azaz itt lépnek fel a legnagyobb erőhatások is. A kérdéses területnek a szárnyszerkezet tűnik: itt egyes értesülések miatt áttervezésre van szükség és ez okozhatja a most bejelentett késedelmet. A szárny még nem esett át a törésteszten és az Airbus nem kíván a teszt esetleges, nagy publicitást kiváltó kudarca után visszatérni a számítógépekhez, mint ahogyan a Boeing volt kénytelen a 787-es programnál.

Az A350-es szárnyszerkezete<br>(fotó: airliners.net, ferpe)

A hivatalos indoklás szerint az eddigi legbonyolultabb repülőgépüknél elsősorban a kompozitanyagok alkalmazása körüli nehézségek miatt lépett fel az újabb csúszás. A jelenleg érvényes tervek szerint a gépek végszerelését 2012 első negyedévében kezdik meg. A programban eddig öt prototípus megépítését tervezték be, ebből két gép megkapja az utastér berendezéseit is.

Kérdés, hogy valóban ez lesz-e az utolsó elcsúszás, hiszen intő a Boeing 787 Dreamliner-programja is egy erős hároméves csúszással juttatta el az első gépet a All Nippon Ariwaysnek.

Az A350-ösök megrendelésállománya jelenleg 119 darab -800-as, 373 darab -900-as és 75 -1000-es változatú repülőgép.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.