Air Race, Japán: Bonhomme megint győzött

iho   ·   2015.05.18. 11:15
cim

Szép környezet... <br>(fotók: Red Bull Air Race)

Hatvanezer fős tömeg előtt aratott bravúros győzelmet Paul Bonhomme a Red Bull Air Race japán futamán. A címvédő brit versenyző mögött az Ausztráliát képviselő Matt Hall végzett, míg a bronzérmet a német Matthias Dolderer vihette haza. A verseny magyar pilótája, Besenyei Péter motorhiba miatt a tizenharmadik helyről búcsúzott.

Az idei sorozat második versenyén, a Tokió közelében lévő Csiba városa tengerpartján meglehetősen gyors pályát jelöltek ki a szervezők, különösen a harmadik kapu volt trükkös, a tavalyi évad egyik világbajnok-aspiránsa, az osztrák Hannes Arch is itt szedett be az előfutamok egyikén egy kemény büntetőt, ami miatt nemigen maradtak győzelmi reményei.

Gyors, de csak látszólag könnyű pálya

A verseny előtti elemzések szerint az a hátszél, ami más esetekben nagyban segíti a pilótákat, ennél a pályaszakasznál kifejezetten bonyolulttá tette a dolgukat, minél gyorsabban repültek, annál nehezebb volt hibapont nélkül megrepülni. Matt Hall zárónyilatkozatában is jelezte, a szárnyon lévő lévő látványos wingleteket „még ki kell tanulni”, az ilyen szerkezetű gépekkel ez a pálya nehezebb volt.

Az előfutamok tehát kemény versenyt és néha durva meglepetéseket is hoztak. A szombati győztes az a francia Ivanoff volt, aki versenyt már nyert kétszer is, de előfutamon még nem sikerült győznie.

Időnként itt is szakadtak a pilonok, de hát úgy alakították ki őket, hogy szakadhassanak...

A vasárnapi döntősorozatban a brit Paul Bonhomme elegánsan sima stílusban repült, mesterien vette a trükkös pálya akadályait és uralta gépét a szeszélyesen változó szélviszonyok között, így idén második alkalommal állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A rovinji futamon azonban már lehet félnivalója, hiszen az ausztrál Matt Hall tovább javított idején, és ezúttal csupán 0.382 (!) másodperccel maradt le az aranyéremről.

Harmadik helyen a német Matthias Dolderer végzett, aki a futam magyar versenyzőjét, Besenyei Pétert ejtette ki a vasárnapi első párharcban. A hazai versenyző, Joshihide Muroja az erős kezdés és a népes szurkolótábor ellenére csak a nyolcadik helyet tudta megszerezni.

Bonhomme bemutatta, hogyan lehet elegánsan és egyben ördögien gyorsan repülni

Ivanoff szintén csalódott volt, hiszen az előfutamok megnyerése erősen táplálta az önbizalmát, de végül egy 10 g-nél erősebb forduló miatt alaposan rátettek az idejére. Arch azzal magyarázta a gyenge helyezését, hogy nem volt igazán tökéletes „fejben”, túlságosan foglalkoztatta a szombati hibája, a 10 g-s limit túllépése, és ezért nem repült elég keményen.

Az Air Race legrutinosabb versenyzőjének számító Besenyei tizenharmadikként jutott tovább szombaton, ám a szám ezúttal balszerencsét hozott. Annak ellenére, hogy az Abu-Dzabiban tapasztalt motorhiba után új üzemanyag-ellátó rendszert kapott a Corvus, Besenyeinek újfent meggyűlt a baja a repülőgéppel, erős fordulókban a motor berezgett. „Levontuk a tanulságot: az új rendszer nem elég hatékony, még jobban le kell rövidíteni a vezetéket, hogy az üzemanyag gyorsabban jusson a motorba, máskülönben csak küzdök a géppel” – mondta Besenyei, aki csapatával együtt mindent megtesz azért, hogy a világbajnoki sorozat rovinji állomásán, és a júliusi budapesti versenyen már hibátlan motorral rajtolhasson.

Matt Hall wingletes gépével cikázik

Ami az összetett állást illeti, természetesen Bonhomme szilárdan tartja két győzelmével az első helyet, de a tavalyi verseny története is azt jelzi, hogy aki az idény elejét uralja, nem biztos, hogy a végén is biztos lehet a világbajnoki cím elnyerésében. Második helyen az ausztrál Matt Hall, és jelenleg a harmadik a tavalyi bajnok, Nigel Lamb. Besenyei egyelőre összetett tizedik, de innen is lehet még felfelé kapaszkodni! Erről beszélt egyébként a verseny után Nigel Lamb is: tavaly két verseny után még ennél is rosszabb volt a pozíciója, mégis megnyerte az idényt.

Csiba dobogósai, balról jobbra: Hall, Bonhomme, Dolderer

A csibai futam a 2003-ban debütáló Red Bull Air Race hatvanadik állomása volt. A látványos pálya és a hazai színekben induló versenyző miatt a szervezők rekord mennyiségű, több mint 120 ezer jegyet adtak el a kétnapos rendezvényre. A világ leggyorsabb motorsportjának rajongói legközelebb május 30–31-én láthatják kedvenceiket a horvátországi Rovinjban, majd következik a budapesti futam.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.