AirAsia A320: megvan a fedélzeti adatrögzítő

iho   ·   2015.01.12. 08:55
cim3

A kutatók fogják a pilótafülke hangrögzítőjének jelzéseit is, de a berendezés egy szárnydarab alá szorult, először tehát a nagyobb roncsrészt emelik meg levegővel töltött ballonok segítségével, akkor férnek majd hozzá a másik rögzítőhöz is.

Korábban írtuk:

A Jáva-tenger érintett körzetében elrendelt rádiócsendnek köszönhetően sikerült lokalizálni az AirAsia lezuhant A320-asa fedélzeti adatrögzítőjének jelzéseit, és felszínre is hozták a berendezést, adta hírül az indonéz mentőalakulatok szóvivője.

A „fekete dobozok” egyike 30 méter mélységben volt a gép roncsai között, de hírek szerint nem a farokrészben találták meg, ahol keresték volna az eredeti beszerelése szerint, hanem attól mintegy három kilométerre. Ha pedig a gép becsapódása olyan erejű volt, hogy az adatrögzítő is elkerült az eredeti helyéről, ez azt jelenti, hogy igen kemény erőhatásoknak volt kitéve, de arról még nincs hír, hogy vajon sérült-e a rögzítő, kinyerhetők-e róla a repülési és a gép rendszereinek működését rögzítő adatok.

A legfrissebb hírek szerint a hatóságok már befogták a pilótafülke hangrögzítőjének a rádiójeleit is, tehát van remény arra, hogy mindkét rögzítő birtokában valóban feltárhatók a két hete történt katasztrófa pontos okai.

A gépen lévők közül eddig 48 személy holttestét tudták kiemelni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.