Airbus-helikopterek és Románia: sokasodnak a kérdőjelek

iho   ·   2019.10.27. 15:00
cim

Meglehetősen zavaros a kép: vajon lesz-e helikoptergyártó üzeme az Airbusnak Romániában, ami összefügg azzal a kérdéssel is, elszánja-e magát Bukarest, hogy rendeljen is az itt készítendő gépekből?

2015-ben történt meg az alapkőletétel, majd megkezdődött a tízezer négyzetméteres brassói gyártócsarnok építése, a helyszín több okból sem mondható véletlennek: a diktatúra bukása előtt itt számos Gazelle és Puma helikoptert szereltek össze, utóbbiakból néhány példány ma is repül a román fegyveres erők kötelékében, majd az európai cég karbantartó-üzemeltető központot hozott létre Vidombákon, például itt újították fel a britek Pumáit.

Amikor még minden rendben volt: Puma-repülés az alapkőletétel ünnepségén

A 2015-ös üzlet lényege az volt, hogy az itt újonnan készülő H215M típusú gépek első sorozatát a román légierő veszi meg, majd ezután lehet nyitni exportra, a fő beszállító a romániai IAR Brasov lenne, a románok kezdetben tizenhat itt készülő gépet vennének. A baj, amiért már tavaly csalódását fejezte ki az Airbus Helicopters vezérigazgatója, az, hogy a bukaresti kormány mindaddig nem volt hajlandó konkretizálni a megrendelést, és az is kiderült, hogy mindaddig egyetlen gép sem készült el.

A mai helyzet a jelek szerint nem sokkal különbözik a tavalyitól, gyártott gép nincs, viszont az Airbus Helicopters vezetése most már azzal a döntéssel rukkolt elő, hogy felfüggeszti a beruházást. Olivier Michalon elnök megértéssel nyilatkozott arról, hogy 40–50 gép megvásárlása nagyon komoly összeg lenne, épp ezért kötöttek előzetes megállapodást először csak 16-ra. Ezeket mostanra már le kellett volna gyártani. Ha nem történik változás, akkor az Airbus Helicopters az eddigi tízmillió eurós költés ellenére a még ötmilliót igénylő beruházást „más országba” helyezi át. Ami lehet Kína, ahol szintén voltak tárgyalások a típus megvételéről és helyi gyártásáról.

Brassóban a H215M készülne...

A Budapest Business Journal viszont arra emlékeztet, hogy a magyar kormány és az AH között egyfelől létezik megállapodás egy alkatrészgyártó üzem elkészítéséről Gyulán. Másrészt a magyar légierő számára megtörtént a szerződéskötés – speciel épp tizenhat Super Puma/Caracal megvásárlásáról, igaz, nem a H215-ösből, hanem a nagyobb és megnövelt teljesítményű H225-ösből, amelyet a világ csaknem kilencven országában üzemeltetnek, a romániai megállapodás szerinti 215-ös iránt sokkal kisebb az érdeklődés.

Az Airbus Helicopters közleménye úgy fogalmaz, hogy akkor zárják le a brassói beruházást, ha Románia következő kormányával sem sikerül megállapodni a helikopterek megvásárlásáról. Romániában ugyanis jelenleg exlex állapot uralkodik, a még regnáló kormány nemrég megbukott a bizalmi szavazáson, a következőről a szavazás lehet, hogy csak valamikor novemberben történik a törvényhozásban.

...Magyarország a nagyobb és erősebb H225M-et választotta

A jelenlegi szociáldemokrata kabinet az AH állásfoglalása után egyetlen nappal(!) kötött egy (újabb) együttműködési megállapodást az európai gyártóval, ami időlegesen nyilván megmenti a beruházást a biztos költözésről, miközben gépek megvásárlására Bukarest továbbra sem kötelezi el magát. Azonban olyan komoly kiadással járó szerződésre, ami akár csak a tizenhat gép megvásárlására szólna, lehet, hogy a következő kormány sem szánhatja el magát, mert az a kabinet is átmenetinek számítana a jövő évi parlamenti választásokig.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek