Aki repülőről szállt vonatra

A személyzetis kiküldte Rákosra. – Csiba elvtárs – így mondta, mert akkoriban mindenki elvtárs volt, a szántó-vető parasztembertől a mozdonyvezetőig, vagy akár az egyetemi tanárig –, maga Rákoson megkeresi a főnököt, bemutatkozik, és megmondja, hogy oda megy gyakornoknak.

Ám hiába értett a világos szóból, és hiába érkezett pontosan a megadott időre, nem várta senki. Hogy a főnök hová lett, az talán azóta sem derült ki, de ez aztán már nem is volt érdekes. Visszament a Kerepesi útra.

– Énvelem ezt nem lehet megcsinálni – háborgott Malczanek Antalnak a MÁV Budapesti Igazgatóságán. – Ahol ennyire semmibe veszik a fiatalokat, oda többé be nem teszem a lábam.

A vontatási osztály személyzetise nem rúgta ki. Lehet, hogy rokonszenves volt neki a fiatalember önérzetes kiállása, mindenesetre abban maradtak, hogy néhány nap múlva hívja fel telefonon, akkor talán majd tud neki másik helyet ajánlani.
– Így is lett – emlékszik ma a folytatásra dr. Csiba József, a MÁV Vasúti Mérnöki és Mérésügyi Szolgáltató Központjának igazgatója. – A Keletiben, a műszaki kocsiszolgálati főnökségre mehettem gyakornoknak.

De nem ő lett volna az, ha az állásajánlat elfogadását nem köti feltételekhez. Megmondta, hogy szívesen eljön, ha lehetővé teszik, hogy nyelveket tanuljon. Azt is kérte, hogy engedjék meg neki a matematikatanulmányainak folytatását. És az ottani személyzeti vezető ráállt az alkura. 
– Azt mondta, rendben van, de mindezek előtt le kell tennem a vontatási vizsgát. Ehhez vagy háromnegyed év tanulásra volt szükség, ami után le is tettem azt a vizsgát. Akkor kaptam a MÁV-nál először művezetői beosztást.

Pedig eredetileg nem vasutasként képzelte el a pályafutását. Még annak ellenére sem, hogy a családi hagyományokat követve ez lett volna az egyenes útja. Édesapja vagy harminc évet húzott le a MÁV-nál, a Józsefvárosi Pályafenntartási Főnökség VIII. pályamesteri szakaszán, Gödöllőn volt vízvezeték-szerelő és lakatos. Sőt, amolyan igazi vasutas csemeteként tíz éves korától nyaranta ő maga is fűnyeső volt a sínek mentén. Onnan csodálta meg valamikor 1963-ban, ahogy az új svéd M61-es Nohabok, majd az első V43-as villamosmozdonyok próbafutásuk során beérkeztek Gödöllőre.

Miután a váci gépipari technikumban leérettségizett, behívták katonai szolgálatra. Itt gépjárművekkel foglalkozott, a Csepelen gyártott teherautók és szovjet ZIL-ek, meg GAZ-ok javítása és üzemeltetése volt a feladata. A vezetői jogosítványa azóta is érvényes mindenféle járműre – a motorkerékpár és az autóbusz kivételével. Szóval, ezek sem voltak elvesztegetett évek. Aztán szinte zsinórban következtek a felsőfokú tanulmányai. Gépészmérnöki a gödöllői, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a közlekedésmérnöki karon lett mérnökmatematikus. Járt Szegedre is, az ottani tudományegyetemen programtervező matematikusnak tanult.
– A középiskolai érettségi után, a velem együtt felkészülő iskolatársammal együtt, én is azt hittem, mi már mindent tudunk matematikából, amit csak tudni lehet – meséli. – Aztán mégis merőben új, számomra még teljesen ismeretlen dolgokat tanultam először Szegeden, majd Budapesten is.

Tanársegéd lett a nyíregyházi mezőgazdasági főiskola gépgyártás- és javítástechnológiai tanszékén. 1973-at írtak akkor. Gépészeti tantárgyakat oktatott mezőgazdasági pilótáknak, akik közül többen tovább léptek a későbbiek során. Nem érték be azzal, hogy a levegőből porozzák be a földeket, hanem a polgári repülés felé vették az irányt. Utasszállító gépre kerültek. Csiba József maga is vitorlázó repülő lett. Ám ő is többre, messzebbre vágyott. A műegyetemen akkoriban indult a repülő szakmérnöki képzés, ott szeretett volna továbbtanulni. Ha engedik. De a munkahelye megtagadta a hozzájárulását.  
– Le kellett szállnom a földre – mondja némi keserűséggel a hangjában. – Később, 1976-ban ki is léptem. Úgy döntöttem, inkább vonatra szállok. Vagyis eljöttem a MÁV-hoz.

Miután a Keletiben megígérték, hogy tanulhat nyelveket, a MÁV Tisztképző Intézet angol tanfolyamára jelentkezett. De azért ez sem ment olyan gördülékenyen.
– Kaptam egy papírt, amelyben az állt: bizonyítanom kell, hogy alkalmas vagyok az angoltanulásra. Tudatták velem, hogy azzal bizonyíthatok, ha oroszból leteszem a középfokú nyelvvizsgát a Rigó utcában.

Csiba Józsefet olyan fából faragták, hogy ezt az akadályt is venni tudta. Aztán, a későbbiekben levizsgázott angolból, majd németből megszerezte a felsőfokot. Közben a műegyetemen befejezte a közlekedésmatematika és számítástechnika szakmérnökit. Itt a fiatal mérnökök lehetőséget kaptak tudományos cikkek megjelentetésére, és arra is, hogy részt vegyenek, illetve előadásokat tartsanak nemzetközi konferenciákon. Hamarosan megszerezte a doktori címet is. A Keletiből később átvezényelték a Ferencvárosi Vontatási Főnökségre, ahol először részlegvezető lett, majd – miután letette a villamos mozdonyvezetői vizsgát – vezető mérnökké nevezték ki. Több, mit hatszáz mozdonyvezető főnöke lett. Aztán, 1984-ben gőzmozdonyra is megszerezte a képesítést. Hogy mi szüksége volt erre, amikor már igencsak leáldozóban volt a gőzösök kora?
– Való igaz, hogy a hetvenes évek második felében megkezdődött a gőzösök kiselejtezése. A fiatal mérnökök akkoriban már vagy dízelből, vagy villamos mozdonyból vizsgáztak inkább. De nekem, vezető mérnökként, el kellett látnom a kazánok felügyeletét, köztük a gőzmozdonyból kialakított stabilkazánokét is. Ehhez kellett nagyon alaposan ismernem a gőzösöket.

Nem sokkal később már a vezérigazgatóságon dolgozott, 1986-tól műszaki fejlesztési témákkal foglalkozott. Ebben az időben már egyre több időt és energiát szánt a „hobbijára”, a technikatörténetre, amelyből mellesleg tudományos doktori fokozatot is szerzett. Sorra jelentek meg az írásai, és hangzottak el az előadásai. Kollégája, Mezei István vetette fel, hogy meg kellene írni a leghíresebb magyar gőzmozdony, a 424-es történetét.
– A 424-esről szóló könyvem 1994-ben született meg. Összesen több mint száztíz munkám jelent meg nyomtatásban.

Büszkén mutatja meg a hétkötetes Magyar Vasúttörténet míves albumait. Ezekben társszerző volt, de például a személykocsik történetét egymaga írta meg. Ugyancsak társszerzője volt A magyar vasút krónikája a XIX. században című díszes kiadásnak. Emellett aktívan részt vett az angol, illetve német nyelvű Vasúti Szakszótár elkészítésében is. Így a Nemzetközi Vasútegylet szótárbizottságában is helyet kapott.

A legnagyobb szakmai élményei közé tartozik a Karl Duisberg Gesellschaft ösztöndíjasaként kapott németországi tanulmányút.  Hogy kell-e még neki további diploma? Ezt csak ő maga tudná megmondani. Tény, hogy a megszerzett tudását szívesen osztja meg a fiatalabb generációval. Jelenleg három tantárgyat oktat a műegyetemen. És nem mellesleg, évek óta igazgatóként irányítja a MÁV Vasúti Mérnöki és Mérésügyi Szolgáltató Központját. Nem tagadja, hogy még ma is fájó vonzalmat érez a repülés iránt. De azt is tudja, hogy értelme volt átszállnia a vonatra. Végül is, ez ma az élete.