Alkalom a kutatási eredmények bemutatására

iho   ·   2013.05.06. 09:01

A Magyar Logisztikai Egyesület az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ebben az évben is, immár 19. alkalommal, kiadja a hazai tudományos és gyakorlati eredményeket bemutató logisztikai évkönyvét – adja hírül az egyesület honlapja.

A Logisztikai Évkönyv 2014 című kiadvány előkészítése megindult: a szerkesztők várják azoknak a gyakorló szakembereknek és tudományos kutatóknak a jelentkezését, akik a logisztika területén elért tudományos eredményeiket, gyakorlati megvalósításaikat kívánják bemutatni.

A téma elfogadását és az elkészült anyagok bírálatát – független lektorok bevonásával – a szerkesztőbizottság koordinálja. A tanulmányoknak szigorú formai és tartalmi követelményeket kell teljesíteniük. A tanulmányok nyelve: magyar vagy angol.

Jelentkezni e jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével lehet e-mailben vagy faxon 2013. május 6-ig. A szerkesztőbizottság május közepén küld értesítést a javasolt téma elfogadásáról és a formai követelményrendszerről. A tanulmányok leadásának végső határideje 2013. augusztus 16.

Kapcsolódó hírek