Állami támogatás nélkül nem megy a REA

Kengyel Kristóf   ·   2011.07.08. 12:03
otokar24

Pályázat nélkül nyerte el a Weekendbus Zrt. a ferihegyi repülőtér és a belváros között közlekedő járat üzemeltetését – írta a Népszabadság januárban. Már ekkor tudni lehetett, hogy a szerződés a soros EU elnökség idejére szól, de ha az új viszonylat beválik, akkor évekre meghosszabbíthatják a megállapodást. Ez nem vált be sajnos.

A Weekendbus jelentette be honlapján a járat szüneteltetését. Már az indulásnál sejteni lehetett, hogy a főváros nemzetközi repülőterét kiszolgálni hivatott járat a fejlesztési minisztérium támogatása nélkül – az egyébként jó kezdeményezés ellenére – életképtelen. Elsősorban ez a semmilyennek nevezhető utastájékoztatásnak volt köszönhető, hiszen csak a megállókban tájékozódhattak a leendő utasok egy kiragasztott A5 méretű matricáról. Az NFM az általa támogatott járatról pedig csak egy közleményt adott ki a sajtónak, ezzel le is tudta „gyermeke” promotálását.

A kezdetek (fotó: Zajácz János)

A járat eredeti célja az lett volna, hogy az uniós elnökség idejére idelátogató külföldi diplomaták és újságírók ezen szolgáltatást igénybe véve átszállás nélkül jussanak be a belvárosba és vissza a repülőtérre. A buszok ezek ellenére szinte teljesen üresen pörögtek. Alig lehetett olyan kocsit látni, amelyen öt embernél több utazott volna. Ez nemcsak a reklámok teljes hiánya miatt következett be, hanem azért is, mert a jegyár fix és igen borsos volt a maga 1400 forintos árával.

A belső tér már hazai tuning. Igényesség lenne a cél, de ez nem teljesül maradéktalanul (fotó: Zajácz János)

A hazai autóbuszgyártók is keserű szájízzel nézték az indulást, mert az üzemeltető a buszok vásárlásánál nem vette figyelembe, hogy Magyarországon is van autóbuszgyártás, és az uniós elnökség idején miért nem a hazai ipar járműveit prezentáljuk az elnökség vendégeinek? Így végül a járaton nem itthon gyártott autóbuszok jelentek meg, hanem az igen nagy múltra visszatekintő török Otokar által gyártott Kent 290 LF típusú autóbuszok. A négy REA busz végül az egyetlen Weekendbus által üzemeltetett Budapest–Csömör viszonylatra került.

Már a Csömöri vonalon az egyik kocsi (fotó: Kengyel Kristóf)

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Nem tudja, mennyiért veheti igénybe a közösségi közlekedést március 1-jétől? Akkor irány az ujtarifa.hu!

iho/vasút   ·   2024.02.21. 13:00

Tájékoztató weboldalt indított a MÁV–Volán csoport a március 1-jével induló új tarifarendszerről, melyen többek között az új bérletekről és kedvezményekről, a 24 órás napijegyekről, valamint a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásokról lehet informálódni.