American: óriásleépítés

iho/repülés   ·   2012.02.02. 13:00
aa_cim

Négyszáz pilótát is érint az American Airlines gigantikus leépítési terve. A csődvédelem alatt álló légitársaságnak a talpraállás érdekében 1,25 milliárd dollárral kell csökkentenie a munkaerőre fordított évi költségeit, ezért kell a légitársaság bejelentése szerint elbúcsúznia nem kevesebb mint 13 ezer alkalmazottjától, a teljes létszám 15 százalékától – adja hírül az Air Transport World.

Thomas Horton vezérigazgató mindezt levélben közölte az American dolgozóival, ugyanakkor a szakszervezetek már azzal sem értenek egyet, milyen számokkal lehet pontosan jellemezni a helyzetet. A tervek szerint a pilótákon túl 4600 embert bocsátanak el a műszaki-karbantartó személyzetből, 4200 csomagkezelőt, 2300 légiutas-kísérőt és 1400 irodákban és más szolgáltató részlegeknél dolgozót érint a leépítés.

(fotók: American Airlines)

Az Americannek ugyanakkor meg kell állapodnia mindenről a szakszervezetekkel, ha pedig a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor az ügy a szövetségi bíróság elé kerül. A társaság ugyanakkor más vonalakon is beindította a költségcsökkentést: felmondták sok régi gép lízingjét, más példányokat kivonnak a forgalomból, átstrukturálják a hitelállományt, áttárgyalják a beszállítókkal a szerződéseket.

A társaság viszont évi kétmilliárd dollárt költhet flottacserére, modern és gazdaságosan üzemeltethető gépek beszerzésére, ennek révén 2017 körül az AA repülteti majd a legfiatalabb flottát az Egyesült Államokban. A tervezett beszerzések között szerepel 260 Airbus, köztük 130 keskenytörzsű A320neo, és 200 Boeing, köztük 100 ugyancsak keskenytörzsű 737 Max.

Mint korábban jeleztük, az American csődje mögött a megfigyelők egyrészt a rendkívül magas, munkaerővel kapcsolatos költségeket, másrészt a flottacsere elmaradását látják: ennek a folyamatos halasztása mentette meg az Americant attól, hogy a néhány éve az amerikai légitársaságokon végigfutott csődhullámot elkerülje, de ez okozta a legnagyobb bajt most, amikor a korábbihoz képest is hihetetlenül megnőttek az üzemeltetési, legfőképp az üzemanyagköltségek.

Az új flotta fenntartási, karbantartási költségei is jóval alacsonyabbak lesznek, összetétele pedig jobban alkalmazkodik a piaci változásokhoz, ígéri a vezérigazgató.

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

MÁV-csoport-integráció: megszületett a megállapodás a kollektív szerződésről

iho/vasút   ·   2024.11.27. 15:00

Minden érintett szakszervezet aláírta az Integrált Kollektív Szerződést, mely garantálja a MÁV-Start, a Volánbusz és a MÁV-HÉV összeolvadásával létrejövő új, egységes személyszállító cégben az egyesülő társaságok valamennyi munkavállalójának biztonságos továbbfoglalkoztatását 2025. január elsejét követően is.