Apollo Fox baleset: nem volt műszaki hiba

iho   ·   2014.05.31. 09:00
forg2

A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) vizsgálóbizottsága pénteken összegezte a szerda este balesetet szenvedett Apollo Fox ultrakönnyű repülőgép helyszíni vizsgálatának tapasztalatait, amelyek szerint nagy valószínűséggel kizárható, hogy műszaki meghibásodás okozta volna a balesetet, olvasható a szervezet honlapján.

A helyszínen tapasztaltak és a roncs helyzete alapján a vizsgálóbizottság azt valószínűsíti, hogy a repülőgép sérülései a földnek ütközéskor keletkeztek, és a becsapódáskor a repülőgép üzemképes állapotban volt. A roncs helyzetéből arra is lehet következtetni, hogy a repülőgép meredek repülési pályán, a függőleges tengelye körül forogva ért földet. A helyszíni megállapításokat erősíti, hogy a repülőgép május közepén légialkalmassági felülvizsgálaton esett át, amelyen műszakilag megfelelt.

A balesetvizsgálat további iránya minél több információ begyűjtése a repülés feltétezett céljáról, a végrehajtás módjáról és a repülés körülményeiről, illetve a fedélzeten lévő pilóták szakmai hátteréről. A típus mindkét ülésből egyformán vezethető, és a fedélzeten tartózkodó mindkét pilóta rendelkezett ezen repülőgép vezetésére jogosító engedéllyel.

A balesetet szenvedett repülőgép fedélzetén három olyan eszköz is volt, amelyek alkalmasak lehetnek a repülési pályát leíró GPS-adatok rögzítésére. Tartalmuk kinyerésére azonban csak speciális laboratóriumi körülmények között lehet kísérletet tenni, mivel a baleset következtében jelentősen megrongálódtak. Ezért a KBSZ a balesetvizsgáló szervezetek európai hálózatának tagjaihoz fordul segítségért, amelyekkel már korábban is több alkalommal sikeres volt az együttműködés.

Mint arról portálunk megemlékezett, a gép egyik pilótája Komócsi Zoltán, ismert bemutató pilóta, üzletember volt, a másik a gép tulajdonosa, B. Zsolt dunaújvárosi vállalkozó.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság

Leáll a Boeing rentoni üzeme

iho/repülés   ·   2024.01.25. 15:00

Szokatlanul őszinte és világos útmutatást adott az FAA, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a Boeingnek arról, az utóbbi idők fejleményei után mi a teendője – a repülőgépgyártó hosszú rehabilitációs folyamat előtt áll.