Apróbb csúszások a felújításban

Kemsei Zoltán   ·   2013.08.22. 19:30
00

Két év alatt több mint száz gyorsvonati kocsi felújítása szerepelt a MÁV-Start tervei között. Megújul például az 1. osztályúból lefokozott 29-05 középszámú kocsik teljes, 81 kocsit számláló flottája, valamint a kisebb szériás oldalfolyosós 19-30, 20-30 és 39-30 sorozatú kocsik.

Felújított Bp kocsi a Nyugati pályaudvaron<br>(a szerző felvételei)

A leglátványosabb mindenképp a 29-05-ösök változása: az eddigi, a távolsági személyvonatoknak megfelelő, telikék szín helyett a gyorsvonati kocsik kék-grafitszürke színét kapják, az egyik peronon kerékpártárolót alakítanak ki, a belső tér színterve is változik, valamint új padlót, és az IC-kocsikból megismert kopásálló üléshuzatot kapnak.

Friss fővizsgával, változatlan külcsínnel és belbeccsel

Témánál is vagyunk: az üléshuzat. A MÁV-Start szerkesztőségünk kérdésére azt a választ adta az elmaradt felújításokkal kapcsolatban, hogy emiatt, pontosabban az üléshuzatanyag hiánya miatt maradt ki néhány kocsi a sorból. Üléshuzatot ugyanis (és a többi alapanyagot sem) nem úgy vásárolnak Szolnokon, a MÁV-Gépészet telephelyén, ahogyan mi kenyeret a sarki boltban: csak nagyobb tételben, több járműre elegendő mennyiség szerezhető be. A 29-05-ösök fővizsgaciklusa amúgy is rövid (két év), így a közeljövőben a hiányolt járművek is megújulhatnak.

Áthuzatolásra váró ülések a szolnoki járműjavítóban<br>(fotó: Vörös Attila)

Kapcsolódó hírek