Asiana 777-es balesete San Franciscóban

iho   ·   2013.07.06. 21:28
cim2

A koreai Asiana légitársaság egy Boeing 777-esét érte baleset San Francisco repülőterén.

Egy szemtanú által készített videófelvételen a gép a távolban a hasán, kiengedett vészcsúszdákkal látható.

Nemhivatalos információk szerint a gép utasait sikerült megmenteni, az utasok számáról az FAA annyit mondott, hogy kb. 290-en voltak a gépen. Későbbi jelentések 291 utasról és 16 fős személyzetről szóltak, akik közül ketten nem élték túl a balesetet.

A baleset leszállás közben történt. Feltételezések szerint a gép túl alacsonyan közelítette meg a leszállópályát, és a farokrésze ütődött a földnek. Más beszámolók úgy szólnak, hogy a 777-es kilebegtetése a szokásosnál nagyobb állásszöggel történt, ezért ütődött a farokrész a földhöz, majd a nyomástartó fal mögött le is tört, miközben az erőteljes földetérés következtében elnyíródtak a futók. A videón jól látszik, hogy a gép már a küszöb előtt ütközött, a vízbe nyúló pályatöltés peremével.

Egy másik felvétel tanúsága szerint a gép a 28-as bal pálya mellett állapodott meg, de már a pálya küszöbétől látszanak roncsdarabok és a gép csúszásának nyomai.

A roncs kiégett. A 777-200-as Szöulból tartott a nyugati-parti nagyváros repülőterére. A következő videón a távolban látszik, amint az utasok vészcsúszdákon hagyják el a gépet.

Kapcsolódó hírek