Az aviatika ünnepe és az elsőség vitája

iho   ·   2013.12.17. 10:00
cim

Ők tanították a világot repülni! – Észak-Karolina, és a történelmi helyszín, Kitty Hawk, többek közt ennek a gondolatnak a jegyében készült a Wright-fivérek első sikeres felszállásának 110. évfordulójára. A remekül eltalált szlogen azonban elég pontosan jelzi a helyzet váratlan bonyolultságát: eddig az évfordulók annak jegyében születtek, hogy ők repültek először (természetesen illő definíciók közepette: levegőnél nehezebb, motoros és irányított szerkezettel). No, ez az, amit úgy látszik, vannak, akik már nem merik így, ilyen egyszerűen leírni, tekintettel arra, hogy egy másik állam, Connecticut már törvénybe iktatta, hogy ez nem igaz.

Ez év tavaszán ugyanis a jeles és megkérdőjelezhetetlen tekintélyű Jane’s All the World's Aircraft Gustave Whitehead német bevándorlót, a Connecticut állambeli Bridgeportot és 1901. augusztus 14-ét jelölte meg az első motoros repülés történelmi végrehajtójaként és helyszíneként, nem beszélve a Wrightékhoz képest csaknem két és fél évvel korábbi időpontról. Az elsőség kérdése azóta vitatott, mióta Whitehead tevékenységét egyes kutatók újra felfedezték. Az ő véleményük szerint a férfiú Condor nevű gépe Wrighték kis motoros szökkenéséhez képest másfél mérföldet repült, sőt, már kisebb bedöntésű fordulókat is végrehajtott, egy ausztrál repüléstörténész John Brown pedig bemutatta ennek fényképes bizonyítékait is.

A fotó 1903. december 17-én készült Észak-Karolinában...

Connecticut törvényhozói ennek alapján jogszabályban mondták ki, hogy az elsőbbség Whiteheadé, és ezzel úgymond „kitörölték a történelemkönyvekből” az Ohióban felnőtt és Észak-Karolinában kísérletező fivéreket. Ohio és Észak-Karolina azonban ebbe nem nyugszik bele, ugyancsak magas rangú politikusok minősítették hazugságnak a Whitehead-variációt. Ugyan ebben az államban nem akarnak a connecticutihoz hasonló módon törvénybe iktatni, hogy Wrighték voltak az elsők, de Ohióban igen. A Wrighték elsőségéhez való ragaszkodás a két, egyébként egymással rendszerint súlyosan vetélkedő állam politikusai között meglepő összhangra és támogatásra talált; a dolgot másfelől azzal intézik el, hogy úgymond megmosolyogják Connecticut igyekezetét, hogy elorozza előlük az dicsőséget.

Vagyis noha Kitty Hawk idén is pompás megemlékezések helyszíne lesz, és várható egy kis légi parádé is a Wright-féle első repülés helyszíne fölött, de azért kétségtelen, hogy az évforduló az elsőség megkérdőjelezése miatt kicsit más hangulatban érkezett el, mint a centenáriumi, amikor még szó nem volt arról, hogy bárki kétségessé tegye a fivérek elsőségét. Ezt a vitát egyébként nyilván mostantól még évekig vagy akár évtizedekig lehet majd folytatni, és nem ez lesz az első technikai vívmány, nagy felfedezés, amely újabb kutatások fényében megkérdőjeleződik.

...ez a fotó pedig vagy két és fél évvel korábban

Hogy egy hozzánk közel eső példát is mondjunk, évtizedeken át sulykolták a magyarok fejébe, hogy Asbóth Oszkár találta fel a helikoptert, holott ez többféleképpen sem igaz. Magát a szerkezetet Asbóth az első világháborúban a Zurowetz–Petróczy–Kármán-féle kötött helikoptertől leshette el, de Asbóthnak sosem sikerült stabil repülésre és valódi kormányozhatóságra bírni a maga gépét, ehhez fel kellett volna találnia a helikopter kormányzásának módszereit, a csuklós bekötést, a rotorok állásszögének ciklikus változtatását, a farokrotort – ezt mind-mind mások találták fel. Asbóth ügye ugyanakkor egyszerű eset a Wright–Whitehead-féle dilemmához képest, utóbbit bizonyítani sokkal nehezebb: nem azt, hogy Wrighték tényleg repültek, hanem azt, hogy Whitehead tényleg repült vagy nem repült.

A vita feltehetően nem akadályozza majd az évfordulós ünnepségeket Wrighték repülésének helyszínén

Amit viszont a fivérektől nem lehet elvitatni, az pontosan az, amit az emlékhely jelmondata állít: ők tanították meg a világot repülni. Whitehead állítólagos repülése nem volt igazán hatással az aviatikára, nem tudtak róla a máshol kísérletezők, az ő megoldásai nem határozták meg a repülőgép-építés következő évtizedeit, még akkor sem, ha megtörtént. Viszont akár elsők voltak Wrighték, akár nem, az, amit elértek, az indította el azt a szédítő folyamatot, ami aztán kevesebb, mint ötven éven belül eljuttatta a repülést a felnőtt korába, a mai világban pedig a közlekedés, a glóbusz belakása egyik fő eszközévé. Wrightéknak nemcsak a gépük volt példaadó, hanem az a módszer is, ahogyan a sikerükig eljutottak: a célkitűzések világossága, a lépések megtervezése, a fokozatos és minden szakaszban saját számításaik és teóriáik ellenőrzése révén előrelépő szívós kutató és fejlesztő munka. Természetesen sok évtizede ennek is már modern az eszköztára, sok mindenben változott a módszertana, de az az alapvető szemlélet, ahogy ők gondolkodtak, az a felelősség, ahogy terveztek, az az igyekezet, hogy kizárják a véletleneket, ma is meghatározza ezt az iparágat, ezt az emberi tevékenységet, amit összefoglalóan repülésnek nevezünk.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.