Az egyik sztrájkbizottsággal megállapodott a BKV

MTI/iho   ·   2013.09.02. 16:27
Megállapodott a BKV-val a csoportos létszámleépítésről hétfőn az a sztrájkbizottság, amelyet két szakszervezet hozott létre, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ), valamint a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ). Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint szakmaiatlan a leépítés.

Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke a hétfői tárgyalások utána elmondta, a tárgyalásokon a 200-ról 170 főre csökkentett létszámot további 10-15 százalékkal tudták mérsékelni, és a BKV lehetőséget biztosít a megfelelő képzettségűeknek arra, hogy másik üzemegységben dolgozzanak tovább. A BKV vállalta azt is, hogy 2013-ban már nem hajt végre újabb csoportos létszámleépítést. Gulyás Attila fontosnak nevezte, hogy a BKV elfogadta a szakszervezetek számításait a dolgozók terheltségéről, és ezt figyelembe véve döntött a leépítés mértékéről.

Fontosnak nevezte, hogy a felmondások kézhezvétele előtt sikerült megállapodni a mértékről, amelyre a kézbesítés után már nem sok esély lett volna. Hozzátette, hogy sajtóhírek szerint a kormány nem fogja átutalni a finanszírozáshoz korábban ígért hétmilliárdos támogatást, a romló pénzügyi helyzetet pedig a BKV újabb létszámleépítéssel oldhatta volna meg, amit a jelenlegi megállapodás kizár.

Nemes Gábor, a másik sztrájkbizottságot alakító EKSZ vezetője a tárgyalások után azt mondta, a BKV nem adta meg nekik a szükséges adatokat, és több kérdésre sem kaptak választ, a megállapodás-tervezetet pedig még nem küldték meg nekik. Hozzátette, felajánlották a 170 fős leépítés további csökkentését, ez viszont megkérdőjelezi az előkészítés szakmaiságát. Az EKSZ keddre demonstrációt hirdetett a csoportos létszámleépítés miatt.

A szakszervezetek azért kezdeményeztek munkaügyi vitát, mert a buszágazati kiszervezések miatt 200 munkatársát el akarta bocsátani a BKV. Ezt a létszámot az érdekképviseletek sokallták. Nemes Gábor szerint a közlekedésszervező feladata lenne, hogy a szolgáltatóváltással az embereket is átvegye az új alvállalkozó.

Kapcsolódó hírek