Az első európai F-35-ös Olaszországból

iho   ·   2015.03.13. 16:15
cim_ital

Az olasz Finmeccanica-Alenia Aermacchi és a Lockheed együttműködésének gyümölcseként gördült ki a Cameri-i összeszerelő csarnokból az első itteni F-35-ös, amelynek első felszállására „még ebben az évben” sor kerül, adja hírül a gyártók közleménye.

Ebben a pillanatban összesen nyolc gép összeszerelése zajlik, az olaszok gépein kívül ez lesz a gyártóhelye Hollandia F-35-öseinek is, lehetséges, hogy más európai megrendelők is az olaszországi telephelyről kapják majd a gépeiket, illetve az összes A-változatú Lightning szárnya is itt készül.

A Milánó közelében lévő Cameri lesz az európai üzemeltetésű gépek karbantartó-javító bázisa is, ez munkahelyek ezreit jelenti az olaszoknak, emlékeztetett a kigördülési ünnepségen a Lockheed alelnöke.

Az olaszok az F-35-ös két változatát használják majd, a hagyományos szárazföldi bázisokra szánt A, illetve a röviden startoló, függőlegesen leszálló B-változatot. Az olasz légierőnél ezek a gépek a Tornadokat, a közeltámadó AMX-eket váltják majd fel, illetve a már hadrendből kivont, ugyancsak függőlegesen leszálló AV8-asokat pótolják.

A gépből eddig a Lockheed több mint százharminc példányt készített és most zajlanak a típus csapatpróbái, idén nyáron, a sok halasztás és csúszás után feltehetően a gép B-változata az amerikai tengerészgyalogság repülőerői kötelékében éri el a korlátozott hadrafoghatóságot.

Amint arról már beszámoltunk, időközben a C-változat sikeresen lezárta tengeri próbáinak első szakaszát, a Nimitz hordozó fedélzetén novemberben megtörténtek az első kábeles befogású leszállások illetve katapult-indítások.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek