Az oroszok szerint az orosz harci gép a legjobb

iho   ·   2018.07.12. 16:15
cim

Nyolc és fél évvel az első példány első repülése után az orosz védelmi minisztérium megkötötte a gyártóval a szerződést az első tizenkét Szu-57-es ötödik generációs harci gépre. A szűzfelszállás óta tíz géppel végezték a teszteket, amelyek jövőre zárulnak, miután idén még megtörténik a berepülési program második lépcsőjének teljesítése, közölte a Szuhoj.

Néhány érdekes részlet is nyilvánosságra került arról, hogyan módosították, az első öt gép után a konstrukciót. A törzs hátsó részét, ahol az elektronikus hadviseléshez szükséges eszközöket helyezték el, meghosszabbították, átalakították a szárnyvégeket, a különféle szerelőnyílásokat a gépen.

A gyártási ütem a mostani bejelentés szerint 2025-től éri el az évi huszonnégy repülőgépet.

Orosz forrás szerint az ötödik generációs harci gépek közül a Sz-57-es különlegesen olcsó lesz, két és félszer lesz alacsonyabb az ára, mint az F-35-ösé vagy az F-22-esé, miközben nemcsak hogy versenyképes az amerikai típusokkal szemben, de bizonyos tekintetben, például a manőverezési képességek terén felülmúlja őket, hangoztatta az orosz törvényhozás repüléssel foglalkozó szakértői bizottságának tagja, Vlagyimir Gutenev. Elmondása szerint az az időszak, amit két Szu-57-es Szíriában töltött, elegendő információval szolgált arról, miképp képes a gép észlelni azokat az F-22-eseket és F-35-ösöket, amelyek ugyanabban a légtérben repülnek.

Mindeközben egy meg nem nevezett szakértő egyenesen nevetségesnek titulálta a francia Dassault nemrég nyilvánosságra hozott koncepcióját, amely saját fejlesztésű és gyártású ötödik generációs harci gépre vonatkozik, és amely az illető szerint heves vitákat generált Európában arról, sikerül-e ezzel a konstrukcióval semlegesíteni az orosz és kínai ötödik generációs gépek jelentette fenyegetést.

Az „elemzés” legfőbb érve, hogy a francia fejlesztés elkésettnek tekinthető, hiszen ez legalább tíz–tizenkét évet vesz igénybe, addigra pedig a kínai és az orosz légierő már a hatodik generációs konstrukciók fogadására készülhet. „Európa megint lemaradt néhány lépéssel” – hangzik az orosz vélemény.

Egy másik, ugyancsak orosz forrás szerint az amerikaiaknak a fejfájást az oroszok új, hiperszonikus rakétája okozza, a P-37M, amely 300 kilométer távolságból, egy percnyi repülés után semmisítheti meg az ellenfél legfejlettebb gépeit is, a megtámadottnak gyakorlatilag nincs esélye a kivédésére. Ez a cikk szerint „eleve eldönti” a légiharc kimenetelét az orosz gépek és az F-35-ös között.

Egy kínai elemző pedig azt állítja, a jelenleg fejlesztés alatt álló vagy már szolgálatba állított ötödik generációs típusok mindegyike erkölcsileg máris elavult konstrukció, sőt, a szakértő azt állítja, egyedül Kína prezentált már olyan pilóta nélküli prototípust, ami a mostaniakhoz képest új generációsnak tekinthető.

Megfigyelők szerint a nyilatkozatsorozat mögött az húzódhat meg, hogy az F-35-ösökből néhány nap múlva a Farnborough-i repülőszalonon már a brit példányok is repülnek majd, míg az oroszok állami szintű részvétele az aviatikai világeseményen az érvényben lévő korlátozások miatt most is kétséges.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek