Az ugró megúszta, a kapszula nem

iho/repülés   ·   2012.09.11. 19:00
cim

A Red Bull Stratos team bejelentette, szeptember helyett októberben kísérli meg Felix Baumgartner a nagy ugrást a sztratoszférából.

űrruhás szabadesés a sztratoszférából

Mint korábban megírtuk, a bátor osztrák az italgyár csapatával Új Mexikóban a rekorderrel együtt készül egy régi rekord megdöntésére. Joer Kittinger 1960. augusztus 16-án 31300 méter magasból ugrott, szabadesésben elérte a 988 kilométeres óránkénti sebességet, majd ejtőernyőt nyitott és földetért. Most az ő tanácsai is segítenek abban, hogy Baumgartner csaknem 32  kilométer magasról startolhasson, és szabadesésben túllépje a hangsebességet.

Így startol a hélium-ballon, a kapszula és benne az ugró

Néhány héttel ezelőtt a héliummal töltött ballon és a rá függesztett fülke már 97145 láb, azaz csaknem harminc kilométer magasra emelkedett az ugróval, és Baumgartner hermetizált, túlnyomásos szkafanderében megejthette a világ eddigi második legnagyobb ejtőernyős ugrását.

Az ugró, még a fülkében, a nagy ugrásra készen

Azonban miközben ő maga a tervek szerint símán földetért, a kapszula, amelyben a magasba emelkedett, nem úszta meg sérülések nélkül. Miután az ugró elhagyja, a fülke leválik a ballonról, és szintén ejtőernyővel kell, hogy földet érjen, azonban ez alkalommal a landolás sziklákra sikerült, a kapszula megsérült, eltört néhány belső panell, újra kellett építeni a műszerfalat, ez az oka a halasztásnak.

A kapszula a legutóbbi kísérletkor sziklákra esett, gyakorlatilag újra kellett építeni

A fülke berendezéseit már rendbehozták és barokamrában tesztelték, a teljes újjáépítés után október els két hetére tervezik az igazi nagy ugrást, mert az időjárási viszonyok akkor ígérkeznek legnyugodtabbnak a rekordkísérlethez.

Kapcsolódó hírek