Az utolsó dinoszaurusz
Más világban született a tervezőasztalon, más feladatokra, mint amikor és amire végül felhasználták – ezért is volt a két 303-as gőzmozdonynak ilyen rövid pályafutása. A MÁV 1940-ben rendelte a terveket a Ganztól, a megnövekedett területű ország nagy távolságú és sebességű expresszvonatainak vontatására szántak egy igazi óriásmozdonyt, nem teljesen titkoltan a német vasutakkal is konkurálva. A 2'C2' tengelyelrendezésű gigászt háromhengeres géppel, részben áramvonalas burkolattal tervezték eredetileg.
Tíz évvel később már nagyot fordult a világ. Az ország határai ismét (lényegében) a trianoni békében előírtak szerint húzódtak, nagy távolságú vasúti szállítás hazai viszonylatban szóba sem kerülhetett emiatt. A magyar nehézipar túlnyomó része szovjet jóvátételre termelt, a vasúti pályák állapota is épp hogy megfelelt a közlekedésre. Újabb eszme bűvöletében azonban mégis megépítettek a Mávagban két 303-ast, két hengerrel, áramvonalas burkolat helyett a 424-eseken megszokott füstterelőkkel. Ami igazán korszerűnek számított, a fűtő munkáját jelentősen megkönnyítő stoker, azaz gépi tüzelőberendezés. Ennek lényege egy mechanikus szállítószerkezet, amely a szenet a kazán tűzterébe adagolja. A másik fejlesztést, a gőz nagymértékű túlhevítését a megfelelő, hőálló kenőolaj hiánya miatt nem tudták alkalmazni, a gép így igen rossz hatásfokkal, nagy szénfogyasztással futott.
Hatvan évvel ezelőtt, 1951. szeptember 14-én tartották a 6000/1951 gyári számú 303,001 hatósági vizsgáját, nem sokkal később a 002-es is követte. A típus fejlesztése ezután abbamaradt, inkább a jól bevált 424-eseket készítette tovább a hazai ipar a dízel- és villamos vontatás térhódításáig. A két 303-as a hatvanas évek elejéig vontatott nehéz gyorsvonatokat, majd selejtezték mindkettőt. A megmaradt 303,002-est a 001-es szerkocsijával 2002-re állították helyre „szobormozdonyként”, jelenleg a Magyar Vasúttörténeti Parkban található.
