Bajban az orosz légitársaságok

iho   ·   2015.02.08. 11:15
cim

Az Orosz Légiközlekedési Vállalatok Szövetsége, amely a legnagyobb orosz légitársaságokat tömöríti, levelet intézett az illetékes miniszterelnökhelyetteshez, amelyben meglehetősen sötét képet fest a helyzetről, és sürgős állami segítséget kér.

Az Oroszország elleni szakciók és a rubel leértékelődése 30 milliárd rubel veszteséget okozott tavaly az orosz légitársaságoknak. Erősen visszaesett a nemzetközi forgalom, miközben a repülőgépek lízingdíja az egekbe szökött. Ugyancsak megemelkedtek a repülőtéri illetékek, és a navigációs szolgáltatók tarifái.

Az UTAir halmozta fel a legtöbb adósságot

Mindezek a légitársaságoknak az eddigi veszteségek másfélszeresét jelentik, hangzik a levél. Az egyre nehezebb pénzügyi helyzet pedig arra készteti a cégeket, hogy megemeljék a jegyárakat, amely az eddigi 10–20 százalék után további piacvesztést okozhat.

Az érintettek többféle központi intézkedést sürgetnek a helyzet javítása érdekében. Például azt szeretnék, ha a hitelek visszafizetése a korábbi devizaárfolyamon történhetne, azon a szinten, amelyen a hiteleket felvették. A második kormánydöntést igénylő lépés az állami garanciák visszaállítása lenne, és ugyancsak kérik a légitársaságok a forgalmuk után kirótt áfa nulla százalékra csökkentését.

Az Aeroflot nem csatlakozott a követelésekhez

Ugyancsak szeretnék elérni, hogy megváltoztathassák a személyzetre vonatkozó nyugdíjszámításokat, és ezzel sikerüljön a képzett pilóták korai nyugdíjazását elkerülni. Ugyancsak szeretnék, ha az állam felfüggesztené a belső légiforgalomban a karbantartás és az utasok adóterheit.

Feltűnő volt ugyanakkor, hogy a levelet a légitársasági szövetségek nem mindegyik tagja fogadta el és írta alá: jelesül két fontos szereplő, az Aeroflot és az S7 (Siberia) nem értett egyet a követelésekkel. Ugyanakkor ez az a két légitársaság, amely korábban már felajánlotta, hogy ha a legnagyobb bajban lévő versenytárs, az UTair csődbe menne és leállna, ők szívesen átveszik a konkurencia utasait.

Az S7 is számít a netán becsődölő konkurencia utasaira

Az UTair jelenleg is kemény tárgyalásokat folytat a hitelezőivel a maga 167 milliárdos hitelállományának átstrukturálásáról. A légitársaság azt tervezi, hogy száztizenhét gépes flottáját hetvenegyre csökkenti. Jobban áll a Transaero, amely sikeresen pályázott állami garanciára, a kilenc milliárdos hitel mögé azzal a feltétellel áll be a kormány, hogy a légitársaság cserébe nem emeli a belföldi jegyárakat.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek