Baleset szemtanúját keresi a rendőrség

iho   ·   2013.02.18. 19:15

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya. Mint ismert, február hetedikén két gépkocsi frontálisan ütközött össze Siófokon, a 7-es főúton. A közlekedési baleset során az egyik jármű utasa a helyszínen életét vesztette, a két járművezető pedig – 8 napon belül gyógyuló – könnyű sérüléseket szenvedett.

A Siófoki Rendőrkapitányság kéri, akik a baleset időpontjában a helyszínen vagy annak környékén közlekedtek, illetve a Siófok-Szabadifürdő vasúti megállóhelyen várakoztak és látták a balesetet, továbbá az eset körülményeire vonatkozóan adatokkal tudnak szolgálni, jelentkezzenek.

Szemtanúként keresik azt a szőke hajú fiatalembert, aki általában rollerral érkezik a vasúti megállóhelyre és a 14 óra 30 perckor Siófokról Székesfehérvárra induló személyvonatra szokott felszállni. A bejelentéseket levélben, vagy telefonon a 84/519-150-es telefonszámon, illetve a 107-es és a 112-es segélyhívón várják.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Átkozott sorompók Szerbiában

iho/vasút   ·   2020.12.01. 18:00

Vajdaságban, de inkább egész Szerbián lassan már nem is újdonság, ha egy nem működő fény- és félsorompóval biztosított, vagy esetleg éppen működő berendezésű, esetleg csak kitáblázott közúti-vasúti átjáróban baleset történik.