Balesetet szenvedett egy An-24RV Oroszországban

iho/repülés   ·   2011.08.08. 17:05
nyito

A repülőgép az első információk szerint szélnyírás következtében ért földet a 2800 méter hosszú 36-os pálya mellett 200 méterre, egy mocsaras területen. A gép innen csúszott le a nedves földön egy lejtőn, míg megállt. A balesetben a gép törzse súlyosan megrongálódott, a bal szárny és a két főfutómű letört. A gépen a személyzettel együtt összesen 36 személy, köztük három gyermek utazott. Az utasok közül 12-en, illetve a pilóta és az első tiszt sérült meg a balesetben, közülük hat felnőttet és egy gyereket szállítottak kótházba.

Az IrAero RA-46561 lajstromjelű turboprop regionális repülőgépe az IAE103-as Csita- Blagovescsenszk belföldi járatot repülte. A gép helyi idő szerint 14.20-kot próbált meg leszállni, nagyon rossz, viharos időjárási körülmények között.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Kilencvenéves a moszkvai metró

iho/vasút   ·   2025.05.10. 12:00

Az első, 11,2 kilométer hosszú vonalat 1935. május 19-én nyitották meg tizenhárom állomással. Akkor naponta 177 ezer utas használta, a mára tizenhat vonalból álló hálózatot napjainkban már 8,2 millióan veszik igénybe.