Balkáni fuvarokat segít az új RCH-iroda Fradiban

iho   ·   2018.01.23. 21:15
00kicsi

A ferencvárosi iroda a kiskunhalasi kereskedelmi vonattervezést kiegészítve nyújt addicionális logisztikai szolgáltatásokat is a vonatszervezés és a kocsiirányítás mellett. A Rail Cargo Hungaria Zrt. 2018. január 1-jétől kizárólag Budapesten (Villachot, Sopront, Párkányt, Belgrádot kiváltva) szervezi irányvonatokba az Európa több országában feladott küldeményeket. Az összehangolt szervezés lehetővé teszi közvetlen vonatok összeállítását Bulgária, Szerbia, Törökország, Macedónia, Görögország felé. Az első vonat január 3-án indult Törökországba, ezt követte az első görög expressz, amelynek futásideje az új szervezéssel ötről három napra csökkent.

Képünk illusztráció, Kemsei Zoltán felvétele

Szerbiába máris napi két vonat indul, egy-egy szerelvény Görögországba és Macedóniába, kétnaponta egy pedig Bulgáriába, és onnan tovább Törökországba közlekedik. A futásidőn kívül jelentősen csökkent a várakozási idő és a fuvarozási költség is, a most megszűnt csomópontokban átlagosan 46–95 órára rúgott a veszteglés időtartama, ráadásul a szerelvények útjuk során legalább két csomóponton haladtak át. A várakozási idő a ferencvárosi központ üzembe állításával 48 óra alá csökkenthető, a szállítás gyorsulásától a társaság a forgalom növekedését várja.

Az átadóünnepségen dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke, CEO külön kihangsúlyozta, hogy a Balkán Express vonatok menetideje csaknem eléri a kamionok utazási sebességét, ezzel kínál valódi versenyképességet a közúttal szemben, csökkenti az autópályák zsúfoltságát és a káros anyagok kibocsátását. A Rail Cargo Hungaria és a Rail Cargo Logistics tovább folytatja erőfeszítéseit a hasonló előnyöket nyújtó projektvonatok szervezésére – írja a Rail Cargo Logistics sajtóközleménye.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek