Bécs körül is lesz végre Volánbusz!

iho/közút   ·   2018.08.25. 12:00
vor_regio_busz_ausztria_kislid

Wolfgang Schroll, az osztrák Verkehrsverbund Ost-Region (VOR) ügyvezető igazgatója – civilben földrajztudós – megnyugodhatott: az általa igazgatott cég már odáig jutott, hogy a második évadát a képernyőn töltő Vorstadtweiber (Külvárosi nők)-című ORF-sorozatban is főszerepet kaptak a VOR-autóbuszok. Egy ilyen sorozatban ugye általában autóból ki-, autóba beugrálnak a szereplők, a közösségi közlekedés mintha a világon sem lenne... a VOR-nak tehát sikerült szintet lépnie.

Útvonaltervező osztrák módra (forrás: anachb.at)

A közlekedési szövetség 2009 óta folyamatosan írja ki a pályázatokat a regionális autóbuszjáratok üzemeltetésére, meglehetősen magas elvárásokkal. A környezetbarát üzemeltetés és az akadálymentesség ugyanúgy esik latba, mint a szolgáltatási minőség és persze az arculat. És ez egy döntő pont: korábban a regionális buszokat alig lehetett észrevenni. Minden egyes, a VOR által meghirdetett regionális járatot az aktuális üzemeltető által beszerzett és saját szempontjai alapján arculatosított buszokkal szolgáltak ki. Az egységes Volán-arculatokhoz szokott magyar szemnek is szokatlan volt, hogy Bécs környékén ahány busz, annyi szín, dizájn. Most ennek vége szakadt: az új pályázati kiírásokban ugyanis nem csak az egyéb korszerűségi paramétereknek, hanem az egységes arculati előírásoknak is meg kell felelni.

Az eredmény: ott, ahol az új, 2016 óta érvényes pályáztatások alapján zajlik a regionális buszközlekedés, első pillantásra felmérhetőek a különbségek. Felismerhető, hogy regionális buszjáratról van szó, a VOR-tarifa érvényes és sokkal jobban összehangolódik a vasúti és a buszmenetrend. A VOR AnachB Routing segítségével egységes rendszerben lehet a legkedvezőbb utazási formát és eljutási utat kiválasztani.

Egységes buszállomány hadrendben (forrás: emta.com)

Az éves megteendő járműkilométer fele, mintegy 34 millió kilométer már a legújabb kritériumok alapján lett megpályáztatva Bécsben, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban, ebből 29 millióval egyedül Alsó-Ausztria részesül. Wienerwaldban, Sankt Pölten körül, Tullnerfeldben, a nyugati borvidéken és Römerland Carnuntumban már a fehér oldalú, zöldtetejű buszok járnak kizárólag, a 2016 óta érvényes VOR-logóval. 2020-ig a Waldviertel és a Mostviertel is bekapcsolódik az új, egységes rendszerbe. Alsó-Ausztriában egyébként most 580 regionális autóbuszvonal működik, 8100 megállóval.

A fentieken túl jelenleg a neunkircheni, a Pielachta-traisentali és a Mattersburg-oberpullendorfi (felsőpulyai) régióban dolgoznak az új rendszer bevezetésén. Az átlátható és jogilag is kifinomult pályáztatás miatt a folyamat előreláthatóan két évet is igénybe fog venni, azután jön az új menetrend, az egységes dizájnú buszok, valamint az új utasinformációs rendszer beüzemelése.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek