Bemutatták az IC+-kocsikat

iho   ·   2014.03.05. 16:45
IMG_9062__k__400

Hosszas vajúdás előzte meg a születést, de megállapíthatjuk: az ikrek kívülről gyönyörűek. A belső terek színösszeállítása meglepő és csattanós válasz az eddigi sápadtságot kritizálóknak: a magenta válaszfalak, a sárga ajtók és a lila üléshuzatok ki tudja, milyen élményt nyújtanak egy jó háromórás utazás után? Ugyan teljesen még nem kész a forgalomra a két IC+ kocsi, a hivatalos átadási ceremónia mégis megvolt a Nyugati pályaudvaron. Jobb későn, mint soha: a projektkezdési ünnepség 2012 februárjában volt, a legelső tervek szerint még az év végén futnia kellett volna a kocsiknak. Több műszaki probléma hátráltatta az építést, a próbák, az átadás időpontja egyre csak csúszott.

Gondos munka eredménye az IC+<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

A két vadonatúj kocsi többször járt már Ausztriában: először a belső tér fűtését és klímaberendezését, a fedélzet levegőjének hőmérsékletét és páratartalmát mérték szimulált szélsőséges körülmények között, majd a féktechnikai és futóművizsgálat következett, 200 kilométer per órás legnagyobb sebességnél. A ünnepséget követően újra külföldre látogat a páros: Svájcban a külső elhaladási zajvizsgálatot tartják meg. Ezen tesztek eredményeit összegezve indulhat el a hazai hatósági eljárás, forgalomba a sikeres teljesítés után, nyáron állhatnak a kocsik.

Az egyik vagon belseje

A kül- és a belcsín után nézzük a belbecset: a kocsik gyártását Szolnokon, a MÁV-Start (volt MÁV-Gépészet) telephelyén végezték, teljes egészében hazai tervezéssel és fejlesztéssel. A légkondicionált kocsikban GPS-vezérlésű audiovizuális utastájékoztatás, belső videofelügyeleti rendszer, wifi, telefonok, laptopok töltésére használható csatlakozó, zárt rendszerű WC van. Az energiaellátó rendszer öt áramnemű, így Európa bármelyik normálnyomtávú hálózatán közlekedhetnek.

A projekt mindent (tervezési költségek, gyártás és a gyártási eszközök előállítása, infrastrukturális beruházások) összeszámolva 1,4 milliárd forintból valósult meg, ebből 462 millió forint uniós támogatásként érkezett.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek