Bezöldülnek a bécsi kerékpársávok – nem a karácsony miatt

iho/zöldút   ·   2014.12.24. 15:45
becsibringa0

Bécsben 2013-ban kezdődött az a kísérlet, amelynek keretében zöldre festették a kerékpársávok és -utak egy-egy szakaszán a burkolatot, hogy így tegyék azokat felismerhetőbbé. Gyakran előfordult ugyanis, hogy például a Ringen a gyalogosok a biciklisek sávjában andalogtak, mert nem érzékelték, hogy rossz helyen sétálnak. A Westbahnhofnál pedig a Mariahilferstraße felől érkezők rövidítettek szívesen a bicikliúton át.

A tesztidőszak tapasztalatai azt mutatták, hogy érdemes az útburkolat színezésével jól elkülöníteni a kerékpársávokat. A Ringen például hetven százalékkal csökkent a rossz helyen haladó gyalogosok miatti konfliktushelyzetek száma. Vagyis a bicikliseknek kevesebbszer kellett hirtelen fékezniük vagy irányt változtatniuk, nehogy elüssenek valakit. A bicikliúton kóválygó gyalogosok száma pedig harminchét százalékkal csökkent.

(fotó: Bubu Dujmic)

A Westbahnhof bejáratánál szintén drasztikus javulást értek el a zöldre festéssel: negyvenkét százalékkal csökkent a kerékpársávon tartózkodó gyalogosok száma és ugyanennyivel kevesebb volt a konfliktushelyzet is. Rövidítő útvonalnak pedig ötvenöt százalékkal kevesebben használták a bicikliutat.

De nemcsak a gyalogosok számára hasznos az újítás.

– Főleg a kanyargósabb részeken a biciklisek számára is egyértelműbb, hogy hol haladhatnak – mondja Martin Blum Bécs kerékpárosügyi megbízottja. Ettől függetlenül a kereszteződésekben és az autóforgalom miatt veszélyes helyeken továbbra is marad a piros felfestés.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek