Bleriot a Vigadóban, de majd láthatjuk repülni is!

Márványi Péter   ·   2016.02.05. 13:45
cim

A replika mint kiállítási tárgy...

Többször is előkerültek gyermekkori megvalósult álmok ezen a megnyitón. Az egyetlen, de annál különlegesebb kiállítási tárgy, amely mától a Vigadóban látható, Bleriot repülőgépe: az ő megvalósult álma a nagy hőstett, a csatorna átrepülése volt, a replika megteremtőjének pedig az volt az álma, hogy egyszer úgy hódítsa meg a levegőt, ahogy ezt a nagy elődök, a francia aviatikus és nyomában a rákosi pionírok tették. És el ne felejtsük a budapesti francia intézet kiállítást megnyitó igazgatóját, akinek szintén olyan gyermekkori álomhősök voltak a példaképei, mint Bleriot.

...és az eredeti Bleriot anno a gyakorlótéren (fotó: Zainkó archív)

A gép megalkotója, a Magyar Régi Vitorlázórepülők Klubja, a Hungarian Vintage Glider Club szervezője és vezetője, Ungár László az iho/repülésnek elmondta: öt éve készül saját műhelyében a háromhengeres Anzani-motor, amelynek nemrég megvolt a próbája is, három éve dolgozik a 25–30 fős csapattal a sárkány elkészítésén, amit tökéletesen autentikusan, a legkisebb változtatás nélkül építettek.

Vagyis nem változtattak a motor elhelyezésén és a komoly kihívást jelentő kormányzáson sem. (Ezen a gépen igaz csűrők még nem voltak, a kilépőél elcsavarásával lehetett dönteni a gépet.) Az ugyancsak hatalmas feladatot jelentő vásznazást már az MSE határhegyi hangárában végezték, lévén, hogy maga a klub, ahol egyébként Ungár is repül, kénytelen volt leköltözni Budaörsre.

A gép megalkuvások nélkül követi az eredeti terveket

Amint a gép elkészült, személyes kapcsolatok révén jelentkeztek be a kiállítás ötletével a Vigadónál, hiszen Bleriot 1909-es történelmi jelentőségű budapesti felszállása előtt is itt láthatta a gépet néhány napon át a főváros közönsége, hogy aztán a kisrákosi gyakorlótéren megtörténjen 200 ezer ember szeme előtt a három felszállás. És ezzel a francia aviatikus drámai lökést adott a magyar repülésnek is, hiszen az ő repülései nyomán indult meg a munka valamivel távolabb a magyar aviatika megteremtésén, az ő példája lelkesítette éveken át Rákosmező hőseit. Méltó tehát, hogy Bleriot gépe ismét a pesti nagyközönség elő kerüljön.

Ilyen közelségből feltárul a finom szerkezet

Mint ahogy újra láthatjuk a gépet remélhetőleg a levegőben is: most a hatósággal zajlanak az ilyenkor szokásos egyeztetések, tárgyalások, hogy a gép elnyerhesse a légialkalmassági tanúsítványt, mindenesetre már lajstromjele van: HA-BLE. De már itt a földön, a Vigadó falai között is különlegesen szép látvány, érdemes a megtekintésre: a házigazda Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Fekete György elmondta, az épületet repülőgépekről hulló bombák tették tönkre egykor, de ez a Bleriot „helyrehozhatja a rossz emlékeket”. Fekete ugyan a Csendes-óceán átrepülését említette, de ezt az apróságot feledtette az a nagyívű gondolat, miszerint a repülőgéppel az ember „közelebb jár Istenhez, mint a Földhöz”, és kiszabadul „a migráció nyomása alól”.

Ungár László és masinája

Sokan, köztük volt és aktív pilóták is eljöttek a megnyitóra, illetve az öreg gépekkel foglalkozó jeles személyiségek, mint például a Budaörsön most épp egy minimoát építő Révy Laci bácsi. És: mit is akar tudni egy igazi repülőember, aki meglát egy ilyen gépet? Besenyei Péternek rögtön az volt az első kérdése, amint belépett a terembe, hogy ez fog majd repülni?

Fog repülni, mint ahogy a klub sok más gépe is repül: a Vöcsök, a másik Rubik-oldtimer: a Super Futár, a Gurnau Baby, a most kapott Slingsby Skylark, vagy akár a különlegesen ritka, de Magyarországon két példányban is üzemeltetett, pillangó-vezérsíkkal fémből épített Antonov A-15-ös.

A pilótát persze az izgatja, hogyan is repül majd a replika

Besenyei az iho-nak elmondta: neki is voltak különleges élményei különleges régi gépekkel, például két Zögling-start. Drukkol a Bleriot sikeréért, és tapasztalatai alapján azt tanácsolja: azért tekintettel az ilyen öreg jószágok korlátozott vezethetőségére, a gyönyörű replikával csak teljes szélcsendben próbáljanak repülni...

Sokan voltak máris kíváncsiak a különleges kiállításra

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek