Bleriot Budapesten: nálunk is elkezdődött a repülés kora

Zainkó Géza   ·   2014.10.17. 11:15
cim

Óriási szenzáció! Louis Bleriot Budapesten! Ez jelent meg a címoldalakon 105 évvel ezelőtt a budapesti napilapokban. A repülés őskorában, 1909. július 25-én, a francia pilóta elsőként repülte át Franciaországból indulva a La Manche-t, és Angliában, a doveri kastély mögötti részen ért földet.

Louis Bleriot egy csapásra híres lett, és ezt kihasználva később több európai fővárosban repülőbemutatót tartott. Így jutott el Budapestre is, Bécset megelőzve. A hazai illetékesek és a repülőkísérletezőket tömörítő Magyar Aero Club, a MAC igyekezett megfelelő körülményeket biztosítani a híres vendégnek. Magyarosan Blérió Lajos és kísérete valamint a repülőgépe vasúton érkezett, a gépet október 15-16-án ki is állították a Vigadó nagytermében.

A repülés helyszínének már korábban az Üllői út melletti, a mai Népligettel szembeni részen lévő Kisrákosi gyalogsági gyakorlóteret jelölték ki, és ide fatribünöket is ácsoltak. A híres Blériot egyfedelűt egy sátorhangárban tárolták; szerelők, segítők hada készítette elő a repülésre.

Elérkezett a nagy nap, október 17. A tömeg egyre csak gyűlt, gyűlt. Az első felszállás időpontjára már vagy 200 ezer ember zsúfolódott össze a környéken, köztük anyai nagyapám is, de még a környék fáin is lógtak azok, akik nem akartak belépődíjat fizetni.

Bleriot három felszállásból álló bemutatója hatalmas sikert aratott. A magyar emberek, néhány kivételtől eltekintve, ekkor láttak először repülőgépet a levegőbe emelkedni, mert Bleriot gépe volt az első az országban, amelynek – a magyar kísérletezőkével ellentétben – sikerült is felszállni.

Bleriot repülése hatalmas lökést, főleg szellemit muníciót adott a magyar kísérletezőknek, akik a Rákosmezőn, a lovassági gyakorlótéren kialakított aviatikai telepen folytatták a munkájukat.

(Az első magyar pilóta, aki egy – Farmann típusú – motoros géppel felszállt, Kutassy Ágoston volt november elején. Decemberben sikerült először magyar pilótának, Adorján Jánosnak, magyar géppel repülnie. – a szerk.)

Bleriot magyarországi repülésének emlékét sajnos csak újságok, könyvek őrzik, nem úgy, mint a Csatorna átrepülését Franciaországban és Angliában. A 2000-es évek közepén lehetőségem volt egy Angliában tett kirándulás során Bleriot leszállási helyének felkeresése.

Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna. Tipikus angliai időjárás uralkodott, köd, még a fák ágairól is csöpögött. A közútról kis ösvény vezetett a doveri kastély mögötti, akkor már fákkal körbenőtt tisztásra.

A tisztás közepén lapos kőből kirakva a repülőgép sziluettje, és azon a helyen, ahol a gépben Bleriot ült, feliratot véstek a kőbe. Visszagondolva is felemelő érzés volt egy ilyen történelmi helyen lenni, és akkor a csöndben, a távolból mintha hallottam volna is a 25 lőerős Anzani motor berregését is.

Forrás, fotók: Képes repülés – Repülés képekben

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.