Bleriot-szobor, meg mögötte a történelem

MTI/iho   ·   2015.10.17. 11:15
cim

A szobor...<br>(fotó: MTI)

Felavatták Louis Blériot francia pilóta, mérnök szobrát pénteken Budapesten, a IX. kerületi József Attila lakótelepen – adta hírül a távirati iroda. A pilóta 106 évvel ezelőtt innen, az akkor még katonai gyakorlótérként funkcionáló területről, először szállt fel repülővel Magyarországon. Simicskó István honvédelmi miniszter a szobor avatásán azt hangsúlyozta, fontos megemlékezni azokról az emberekről, akik nemcsak nekünk, magyaroknak, nemcsak a franciáknak, hanem az egész emberiségnek fontosak, hiszen példaképpé váltak. Kiemelte, hihetetlen bátorság kellett ahhoz, hogy ezekkel a repülőgépekkel felszálljanak.

...és a pilótáról készült leghíresebb fotó

És akkor a 106 évvel ezelőtti esemény. Tavaly, Bleriot budapesti repülésének évfordulóján Zainkó Géza írt cikket portálunknak, ebből idézünk:

„Óriási szenzáció! Louis Bleriot Budapesten! Ez jelent meg a címoldalakon 105 évvel ezelőtt a budapesti napilapokban. A repülés őskorában, 1909. július 25-én, a francia pilóta elsőként repülte át Franciaországból indulva a La Manche-t, és Angliában, a doveri kastély mögötti részen ért földet.

A világraszóló repülés után, Doverben

Louis Bleriot egy csapásra híres lett, és ezt kihasználva később több európai fővárosban repülőbemutatót tartott. Így jutott el Budapestre is, Bécset megelőzve. A hazai illetékesek és a repülőkísérletezőket tömörítő Magyar Aero Club, a MAC igyekezett megfelelő körülményeket biztosítani a híres vendégnek. Magyarosan Blérió Lajos és kísérete valamint a repülőgépe vasúton érkezett, a gépet október 15-16-án ki is állították a Vigadó nagytermében.

Korabeli fantáziarajz a francia aviatikusról...

A repülés helyszínének már korábban az Üllői út melletti, a mai Népligettel szembeni részen lévő Kisrákosi gyalogsági gyakorlóteret jelölték ki, és ide fatribünöket is ácsoltak. A híres Blériot egyfedelűt egy sátorhangárban tárolták; szerelők, segítők hada készítette elő a repülésre.

Elérkezett a nagy nap, október 17. A tömeg egyre csak gyűlt, gyűlt. Az első felszállás időpontjára már vagy 200 ezer ember zsúfolódott össze a környéken, köztük anyai nagyapám is, de még a környék fáin is lógtak azok, akik nem akartak belépődíjat fizetni.

...hiszen a Csatornát igen, de a Dunát nem repülte át...

Bleriot három felszállásból álló bemutatója hatalmas sikert aratott. A magyar emberek, néhány kivételtől eltekintve, ekkor láttak először repülőgépet a levegőbe emelkedni, mert Bleriot gépe volt az első az országban, amelynek – a magyar kísérletezőkével ellentétben – sikerült is felszállni.

Viszont Rákoson 200 ezren voltak rá kíváncsiak

Bleriot repülése hatalmas lökést, főleg szellemit muníciót adott a magyar kísérletezőknek, akik a Rákosmezőn, a lovassági gyakorlótéren kialakított aviatikai telepen folytatták a munkájukat.”

A cikk megállapítása nagyonis igaz. Bleriot repülése, az a három felszállás, hihetetlenül megmozgatta az embereket, akik életükben először találkoztak itt és ekkor a repülés élményével. Bleriot sikere bátorította aztán a hazai aviatikusok sorát is, akik vagy külfödlről beszerzett gépekkel, de olykor saját konstrukcióval próbálkoztak levegőbe emelkedni. Számos hazai úttörő hivatkozott a Bleriot-féle látogatásra, amikor arra emlékezett, mi is késztette a nehéz, és sokszor – nálunk legalábbis – közönybe, vagy éppen a közönség megvető nevetésével találkozó próbálkozásokra.

Nélküle a Rákosmező sem lett volna a hazai repülés bölcsője...

Ugyanakkor nem lehet csupán Bleriot „számlájára írni” a magyar aviatika indulását. Az első kísérletezők ugyanis a francia pilóta októberi látogatása előtt, már 1909 nyarán és őszén elkezdték építeni Rákosmezőn a kisebb-nagyobb hangáraikat, faépületeket, egyiküknek, Kutassy Ágostonnak sikerült először Bleriot után a felszállás a Rákosmezőn, 1910-ben: mindenesetre a francia aviatikus mellett érdemes ismét felidézni, ő volt a legelső magyar pilóta.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.