Boldog születésnapot, balatonfenyvesi kisvasút!

iho/vasút   ·   2020.09.06. 15:00
01_balatonfenyves70

Kisvasúti nappal ünnepelték Balatonfenyvesen a nagybereki tájakat bejáró vonal átadásának hetvenedik évfordulóját. Egész nap színes programokkal várták a családokat és a kisvasút-barátokat a végállomáson. A tervek szerint jövő nyáron ismét utazhatnak a kirándulók a csisztafürdői vonalon, amelynek újjáépítési munkálatait már megkezdték.

Az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. Az utasok a Nagyberek gazdag állat- és növényvilágában gyönyörködhetnek, az oda-vissza bő egy órás vonatozás kellemes kikapcsolódást nyújt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A kisvonatokon regionális tarifa van érvényben, ezért az országos árakhoz képest huszonöt százalékkal olcsóbban lehet jegyet váltani.

A MÁV-Start által üzemeltetett kisvasúton a nyári főszezonban mindennap hét pár vonat indul. A tizennégy kilométeres utat most már harmincöt perc alatt teszik meg a szerelvények.

Évről évre népszerűbb a keskeny-nyomtávú vonal:

  • 2018-ban 56 ezren,
  • 2019-ben 64 ezren,
  • idén az első nyolc hónapban már 54 ezren utaztak.

A nagy érdeklődésre tekintettel egész nyáron háromkocsis szerelvényeket indítottak, minden vonatban közlekedett kerékpárszállító kocsi, melyben a babakocsikat is kényelmesen el lehet helyezni. Az idei nyáron a legnagyobb forgalmat három egymást követő augusztusi napon érte el a kisvasút: ekkor naponta több mint 1400 utast regisztráltak, ezért több járat is négy kocsival közlekedett. Az utazási kedvet az is növeli, hogy az imremajori kézműves piacra sok látogató a kisvasúttal jut el.

(fotók: MÁV)

A szombati kisvasúti napon egész nap színes programok fogadták az érdeklődőket. A balatonfenyvesi végállomáson kézműves foglalkozások, kismozdony-hajtogatás, terepasztalok, hajtányozás és kirakodóvásár várta a gyerekeket és a felnőtt látogatókat. Megnyitotta kapuit a járműtelep és a fűtőház is, ahol meg lehetett tekinteni egy felújítás alatt álló C50-es dízelmozdonyt és a tavasszal Kecskemétről érkezett személykocsikat, valamint Mk48-as mozdonyt. Délelőtt jubileumi különvonat közlekedett a hálózat jelenleg üzemelő vonalán Somogyszentpálra, ahol a helyiek színes programmal, és vendéglátással várták a résztvevőket.

A kisvasúton 2018-ban és 2019-ben összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat, hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomás három deltavágányát és négy váltóját is korszerűsítették. Erre a kormány 2016-os keskeny-nyomközű vasutak fejlesztését előirányzó döntésével 433 millió forintos összeget biztosított, melyet a vasúttársaság további negyvenegy millió forinttal saját forrásból egészített ki. A nagybereki tájakat bejáró, főleg a nyári turistaszezonban közkedvelt kisvasút hálózatának másik vonalát, az Imremajor és Csisztafürdő közötti nyolc kilométeres szakaszt is újjáépíti a MÁV, erre a célra 2 milliárd 100 millió forint támogatást különítettek el. Ezen a nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, tehát lényegében teljesen új pályát kell építeni, illetve a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kell újítani. A munkálatokat a régi pálya elbontásával már tavasszal elkezdték, jelenleg a régi műtárgyak elbontása és feltáróutak kialakítása zajlik. A tervek szerint 2021 nyarán indulhat el a forgalom a megújult vonalon.

A térségi települések pedig pályázatot nyújtottak be Balatonfenyves vezetésével, hogy a kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze öt-hat kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. Ez közúton csak nagy kerülővel, Fonyódon és Lengyeltótin keresztül érhető el. Tavaly nyertek 650 millió forint támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, amelyből Csisztafürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül mosdóval, kerékpártárolóval, zuhanyzóval. Fejlesztik a kisvasút imremajori állomását, akadálymentes peron épül parkolóval. Korszerűsítik a balatonfenyvesi végállomás épületét, átalakítják a várótermet és vendéglátóipari egységet alakítanak ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek