Boldog születésnapot, Gyermekvasút!

iho/vasút   ·   2023.04.10. 09:00
00_gyermekvasut75

A Gyermekvasút építését hetvenöt éve, 1948. április 11-én kezdték meg. A tavaszi szünet utolsó napján, kedden izgalmas programokkal várják a családokat, és persze minden egykori úttörő- és gyermekvasutast az első szakasz indulóállomásán, Széchenyihegyen.

Járműbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, megemlékezésekkel készülnek, fellép az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar, és újra összeáll a hajdani énekkar is. Lesz kertivasút, krampácsolás, kiállítanak egy a kisvasúttal egyidős MÁVAG Tr5-ös nosztalgiabuszt is.

Széchenyihegy állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt hetvenöt évének tárgyi és fényképes emlékeiből nyílik alkalmi kiállítás. A nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők, utóbbiban ünnepi emlékbélyegzés is lesz. A Gyermekvasút járművei kicsiben Lego-bemutatón is felsorakoznak.

Az ünnepi alkalom miatt sűrűbben, 40–50 percenként közlekednek majd a vonatok a teljes vonalon. Az 1948-ban átadott első építési szakaszon (Széchenyihegy és Virágvölgy között) napközben nosztalgiavonatok indulnak, de vezetett séta keretében is legyalogolható a három kilométeres vonalrész, miközben sok érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a kezdetekről.

A budapesti Úttörővasút első, három kilométeres szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen a Hegyhát út és Golfpálya út találkozásánál. Az első vonalrészen megépült Széchenyi-hegy végállomás, Normafa megállóhely, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy (Előre) állomás, a vonatforgalom 1948. július 31-én indult meg. Az építkezés további két szakasszal folytatódott, a teljes vonalat 1950. augusztus 20-án adták át Hűvösvölgyben. Az Úttörővasút-Gyermekvasút hetvenöt éves fennállása alatt körülbelül 16 ezren szolgáltak kisvasutasként a vonalon.

A részletes program
Ünnepség Széchenyihegy állomáson
  • 10:00 Jubileumi ünnepség az állomás peronján, a vasúttársaság vezetőinek ünnepi köszöntője, az időszakos kiállítás megnyitója. Fellép az úttörővasutas fúvószenekar.
  • 10:30 Személyvonat indul Hűvösvölgy állomásra. Meneszti Kerekes József színművész, egykori úttörővasutas.
  • 10:35 Emléktábla avatása az állomásépület főbejáratánál. Fellép az úttörővasutas énekkar.
  • 10:45 Térzene a fúvószenekar szereplésével
  • 13:00 Faültetés a váltóállító torony melletti területen. Fellép az úttörővasutas énekkar.
Folyamatosan látogatható programok 10–16 óráig Széchenyihegy állomáson
Járműbemutató
  • Lillafüredi motorkocsi, ami már az 1948-as megnyitáskor is a vonalon közlekedett,
  • a hatvanas évek Úttörővasútjának jellemző járműtípusai: az Mk48-as és Mk49-es mozdonyok,
  • 490-es sorozatú gőzmozdonyok (1949-50., majd 2000-től járnak a vonalon),
  • C50-es kismozdony – napjaink egyik kedvenc nosztalgiajárműve a budai hegyekben,
  • a BKV MÁVAG Tr5 típusú nosztalgiabusza, ami Budapesten ugyancsak 1948-ban állt forgalomba.
Időszakos kiállítás

Az állomás üzemi épületében, az 1948-as megnyitás után pár évig a járművek karbantartásának helyszínéül szolgáló „motorszínben” a kisvasút elmúlt 75 évének tárgyi és fényképes emlékeiből nyílik alkalmi kiállítás. A nosztalgia motorvonat szerelvényének két ritkán látott járművére, a kis szalonkocsiba és a postakocsiba is felszállhatnak az érdeklődők, utóbbiban ünnepi emlékbélyegzés is lesz. A Gyermekvasút járművei kicsiben Legobemutatón is felsorakoznak.

Programok a kisebbeknek

Az állomás területén alkotóház (jelzőkészítéssel, arcfestéssel), kerti vasút, nyomozós játék várja a családokat.

Úton az első szakaszon

Napközben Széchenyihegy és Virágvölgy között gőzvontatású nosztalgiavonatok és a budai hegyekben ritkaságnak számító, Mk48-as dízelmozdonnyal közlekedő betétjáratok indulnak – külön díjszabással. Ezekre a járatokra felnőtteknek 2200 forint, gyermekeknek 1100 forint az oda-vissza útra a menetdíj.

Virágvölgy állomás erdei környezetében szabadtéri filmvetítés várja a nézőket.

A kisvasút építését, az első szakasz környékének látnivalóit is bemutató, körülbelül három kilométeres vezetett séta indul 11 és 14 órakor Széchenyihegytől Virágvölgyig.

Vonatközlekedés

Hűvösvölgy és Széchenyihegy között egész nap 40–50 percenként indulnak a hagyományos szerelvények, Mk45-ös mozdonnyal.

Az ünnepség napján az állomások pénztáraiban jegyet váltó utasok alkalmi kéregjegyet is kapnak emlékbe.

  • Gőzvontatású nosztalgiavonatok indulnak Széchenyihegyről Virágvölgybe: 10:55, 11:40, 12:30, 14:10, 15:00
  • Gőzvontatású nosztalgiavonat indul Széchenyihegyről Hűvösvölgybe: 15:50
  • Mk48-as mozdonnyal nosztalgiavonat indul Széchenyihegyről Virágvölgybe: 13:10
  • Gőzvontatású nosztalgiavonat indul Hűvösvölgyből Széchenyihegyre: 8:20
  • Gőzvontatású nosztalgiavonatok indulnak Virágvölgyből Széchenyihegyre: 11:10, 12:00, 12:45, 14:25, 15:15
  • Mk48-as mozdonnyal nosztalgiavonat indul Virágvölgyből Széchenyihegyre: 13:30

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.